Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Small business owner calculating figures, looking at camera.
Nyitókép: Halfpoint Images/Getty Images

Kedvezményt kaptak a kisebb vendéglátóhelyek

Az adatszolgáltatási kötelezettségre haladékot kaptak, sőt, van, akinek jövőre sem lesz kötelező.

Júliustól már a vendéglátóüzletek és turisztikai attrakciók számára is bevezették volna a NTAK adatszolgáltatási kötelezettséget. A Magyar Turisztikai Ügynökség azonban szakaszos bevezetést javasolt, amit a kormány meg is fogadott – írja az Index.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt javasolta, hogy csak a 100 millió forint nettó árbevétel feletti szolgáltatók legyenek az első szakaszban érintettek, és a most megjelent Magyar Közlöny szerint rendeletében a kormány is így változtatott a szabályozáson.

2023. július elsejétől a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba történő adatok szolgáltatására és továbbítására kizárólag csak a tavaly 100 millió forintnál nagyobb nettó árbevételt elért vállalkozások kötelesek. A következő lépésben, 2024. január elsejétől pedig azokra vonatkozik az előírás, akiknek a 2022. évi nettó árbevétele szolgáltatási helyenként több mint 12 millió forint volt. Az ezt el nem érő vendéglátóüzletek és turisztikai szolgáltatók számára az adatszolgáltatás utána sem lesz kötelező.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×