Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Abdullah Shahid Maldív-szigeteki külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia új kőolajvezetéket épít

A külgazdasági és külügyminiszter a szerbiai Palicson jelentette be, hogy aláírták az erről szóló megállapodást.

A tárcavezető a magyar-szerb stratégiai tanács ülésén a két ország közötti eddigi talán legfontosabb megállapodásnak nevezte az Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték építését. Illetve hangsúlyozta, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő cégének idén ősszel meg is kell kezdenie a működését.

"Minél több forrás, minél több útvonal, minél több együttműködés, annál nagyobb energiabiztonság" - vélekedett.

"Magyarország energiabiztonsága ma már elképzelhetetlen lenne Szerbia nélkül, s ez fordítva is igaz. Hazánk földgázellátásának legnagyobb része Szerbián keresztül érkezik hozzánk, mi pedig több mint százmillió köbmétert tárolunk a szerbek számára" - tette hozzá.

A stratégiai tanácson felszólalva kiemelte, hogy

Röszke és Horgos között felállítják Európa "legmodernebb, legnagyobb, legcsillogóbb határátkelőhelyét",

ugyanis a "toldozgatás-foldozgatás" nem jelent valódi megoldást. "A kapcsolatainkhoz képest méltatlan, ami ott zajlik, akadályozza is a kapcsolatok fejlesztését, rossz érzést okoz az embereknek" - fogalmazott.

A miniszter végül rámutatott, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés a rekordokról szól. Példaként hozta fel a magyar cégek szerbiai beruházásait, a tavaly hatmilliárd eurót elérő kereskedelmi forgalmat és az eddig 171 milliárd forintnyi értékben 14 200 vállalkozásnak támogatást nyújtó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban.

"Magyarország és Szerbia között soha nem volt olyan jó az együttműködés, mint most.

Ebből mindenki profitál: Magyarország, Szerbia, a vajdasági magyarok és a nálunk élő szerb közösség egyaránt" - húzta alá.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×