Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Ryanair légitársaság repülőgépére a Liszt Ferenc-repülőtéren 2019. november 21-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nyereséges az egyik leghíresebb fapados

Nyereséges évet zárt a Ryanair diszkont légitársaság, bevétele 124 százalékkal nőtt az utasforgalom emelkedésének köszönhetően.

A társasága hétfőn azt közölte, hogy a március végén lezárult pénzügyi évében 1,43 milliárd euró adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 355 millió euró veszteség után. A elemzők várakozásai között minimálisan kisebb, 1,425 milliárd euró éves profit szerepelt. A március végével zárult pénzügyi évben elért profit nagyon közel állt a 2018. évi 1,45 milliárd euró rekordhoz.

A cég bevétele látványosan nőtt, 10,78 milliárd euróra ugrott az egy évvel korábbi 4,80 milliárd euróról, ami szintén kis mértékben felülmúlta a várt 10,68 milliárd eurót.

A repülőgépek kihasználtsága az elmúlt pénzügyi évben 93 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 82 százalékkal.

A Ryanair 168,6 millió utast szállított, 74 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cég előrejelzése szerint idén ez a szám körülbelül 10 százalékkal nagyobb, mintegy 185 millió lesz.

A társaság a folyó 2024-es pénzügyi évre bevételnövekedést és az adózott eredményének emelkedését várja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×