Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Egy gépkocsivezető a Waberers International Zrt. budapesti telephelyén, ahol ötszáz új kamiont adtak át 2014. március 26-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem akart kormánybiztos maradni a cégalapító üzletember

A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Wáberer György a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván koncentrálni, ezért kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését.

A területfejlesztési miniszter az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: Wáberer György a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagsága mellett a Tokaj Borvidék és Fejlesztési Tanácsban vállalt feladatait továbbra is ellátja.

"A kormány köszönetet mond Wáberer György magas szakmai színvonalú, a térség hosszú távú fejlődését szolgáló, áldozatos munkájáért" - tette hozzá.

Magyarország kormánya továbbra is kiemelten támogatja minden olyan program megvalósítását, amely növeli Tokaj-Zemplén térségének népszerűségét, népességmegtartó erejét, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az ott élők számára még több versenyképes megélhetést biztosító, vonzó és helyben elérhető munkahely jöjjön létre, összekapcsolva jó minőségű, magas életszínvonalat biztosító infrastruktúrával és szolgáltatásokkal - áll a közleményben.

Az állami hírögynökség a napokban számolt be arról, hogy

részvényvásárlással 49,64 százalékra nő a BDPST Csoport részesedése a Waberer's International Nyrt.-ben.

"Piaci részesedése, gépjárműállománya és szakembergárdája egyaránt kiváló alapokat kínál a Waberer's Csoportnak ahhoz, hogy a logisztikai szektorban az elkövetkező évtizedet meghatározó változások élére álljon Európában" - idézi a BDPST közleménye Tiborcz Istvánt, a csoport tulajdonosát.

Wáberer György, aki tagja a Waberer's International igazgatóságának, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a menedzsment munkájának eredményeként a cég új pályára állt, nyereséges és tőzsdei bemutatkozása óta először osztalékot is fizet részvényeseinek. Hozzátette, hogy a részvényesek bizalmából kapott feladatát teljesítette, és olyan ponton válik meg részesedésétől, amikor a vállalat kilátásai jók.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Óvatos hangulatban indult a hét a nemzetközi tőzsdéken, a befektetők figyelme továbbra is a közel-keleti fejleményekre és az olajpiacra irányul. A Hormuzi-szoros újranyitásával kapcsolatos bizonytalanság ismét megdobta az olajárakat, ami az inflációs kockázatokon keresztül a részvénypiacokra is nyomást helyez. Európában vegyesen zárult a kereskedés, az Egyesült Államokban kisebb esésben vannak a vezető indexek, miközben a piac már a hét közepén érkező amerikai inflációs adatra készül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×