Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára
Woman in front of the mall pushing shopping cart
Nyitókép: YorVen/Getty Images

Statisztika: ahogy nőtt az infláció, úgy nőtt a bolti lopások száma

Megugrott a kisebb – vagyis az ötvenezer forint értéket meg nem haladó, így még szabálysértésnek számító – lopások száma az év első tizenegy hónapjában.

Nagyjából 20 százalékkal nőtt a kisértékű bolti lopások száma egy év alatt. 2021-ben az első 11 hónapban 6172 ilyen esetet regisztráltak, addig idén január és november vége között 7560-at - írja a Népszava. Ez 22,4 százalékos növekedést jelent. Erre az évre legalább 15 százalékos pénzromlást várnak, de az MNB prognózisa szerint az élelmiszer-infláció 29,5 százalék lesz 2023-ban.

Az elkövetők a legtöbb esetben – ahogy tavaly, úgy idén is – elsősorban élelmiszert loptak, ezt a toplistán a ruházat, az illatszer, a vegyi áru és a műszaki cikk követte.

A lap riportot készített a bolti lopásokról, amelyben konkrét eseteken túl áruházi vezetőket is megszólaltatott. Az látszik, hogy a hipermarketekből nem "megélhetési cikkeket akarnak elvinni", hiszen azokat a kisboltokból könnyebb ellopni, hanem értékesebb dolgokat, alkoholt, illatszereket próbálnak meg eltulajdonítani.

Az egyik áruházláncnál azt mondták, "ha lopási kísérlet történik, az inkább gyerekekhez vagy ránézésre nem olyan rossz anyagi körülmények között élőkhöz kötődik".

Az már egy másik kérdés, hogy találkoztak olyan idős hölggyel, aki nem tudott megvenni egy 300 forintos joghurtot, de nem vitte rá a lélek, hogy ellopja, ezért azt a boltvezető "ajándékba" odaadta neki. A nyugdíjas a vásárlás végén elsírta magát.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×