Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Egy diákmunkás irodai kisegítő munkát végez a nyíregyházi önkormányzat hivatalában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban 146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Majdnem minden diák el tudott helyezkedni

Mintegy 20 ezren jelentkeztek.

Június közepe óta jelentkezhettek és július elejétől állhattak munkába, a kormányzati bértámogatással vakációs foglalkoztatáshoz segített 16-25 évesek. A nyári diákmunka program idei felhívására eddig 19 312 középiskolás vagy egyetemista regisztrált, 19 144 pedig már talált is szünidei állást mintegy négyezer munkáltatónál - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A foglalkoztatók kérelmei alapján még további legalább másfélezer kiadó hely akad az önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban - közölték.

A 25 év alattiaknak az idéntől még inkább érdemes a nyár egy részét munkával tölteniük, hiszen keresetük után januártól nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, többet tarthatnak meg belőle saját céljaikra.

A nyári diákmunka programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok foglalkoztatása támogatható. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra, teljes egészében megtérítik, a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

Ötből négy támogatott fiatal önkormányzatoknál segít. De már jóval több mint háromezren dolgoznak szállodákban, éttermekben, cukrászdákban, lángossütőkben is. A Technológiai és Ipari Minisztérium július elején csaknem másfélszeresére emelte az idei kiírás eredetileg kétmilliárd forintos keretösszegét. A kérelmezett támogatások értéke már a 2,5 milliárdot közelíti, a leszerződött összeg is több mint 2,1 milliárd, így van még forrás további fiatalok foglalkoztatásának ösztönzésére is.

A minisztérium emlékeztet: 2013 óta mintegy 26 milliárd forint állami támogatással több mint 261 ezer tanuló vagy hallgató szerezhetett munkatapasztalatot a nyári diákmunka programban. 2022-ben a gyakorlati jártassághoz és zsebpénzhez jutáson túl újabb nyomós érvként hozható fel a fiatalok szabadidős szorgoskodása mellett az idén bevezetett szja-mentességük - hangsúlyozta a TIM.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×