Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Medence a budapesti Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Drasztikusan drágul a strandolás idén nyáron

Júliustól jelentősen egyes helyeken akár 20 százalékkal is megdrágulhat a hazai fürdőzés. Bár a budapesti történelmi fürdőkben nagy a forgalom, de a járvány előtti eredményeket nem tudták megismételni, mert a rezsiköltség nő, a belépőjegyek árát viszont nyárig nem emelhetik.

Az energiaár-robbanás, az élet minden területét érintő folyamatos áremelések és a munkabérköltségek jelentős növekedése ellenére a tavalyi áron adja a fürdőbelépőket a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., (BGYH) amely önkormányzati tulajdonú vállalatként a kormány határozata értelmében június végéig nem emelhet árat. Ez az idén már 750 millió forint kiesést okoz – tájékoztatta a Világgazdaságot Szűts Ildikó, a vállalat vezérigazgatója.

A gazdasági lap azt is megjegyezte: a jegyárstop után a történelmi fürdőkben várhatóan 20 százalékkal, a hazai vendégkörre épülő többi egységben, köztük a nyáron nyitva tartó strandokon 8,7 százalékkal drágulhatnak a jegyek. A belföldi vendégek a nemrég megújított bérletrendszerrel és az egyre népszerűbb Zsigmondy Klubkártyával mintegy 60 százalékos kedvezménnyel tudnak fürdőbe járni. Szűts Ildikó a lapnak azt mondta: az áremelés elkerülhetetlen, hiszen

a budapesti fürdővállalat villamosenergia- költsége egyetlen év alatt 235 százalékkal, a gázköltsége 273 százalékkal nőtt,

míg a munkaerő megtartása érdekében 16,7 százalékos átlagos béremelést, a hiányszakmákban 20 százalékos béremelést kellett végrehajtani.

A magyar turizmusban 40 százalékos a munkaerőhiány, a cégek egyre többet költenek meglévő dolgozóik megtartására, hiszen újakat nem találnak – jellemezte a helyzetet a VG-nek a BGYH vezérigazgatója. Szűts Ildikó megjegyezte, hogy az első negyedévben a tervezett 2,025 milliárd forint bevételnél mintegy 700 millióval több, összesen 2,724 milliárd forint folyt be, zömében a gyorsan visszatérő külföldi vendégkör miatt. A budapesti fürdők vendégeinek száma már elérte a 2019-es bázisidőszak 92 százalékát, a bevétele a 98,1 százalékát. A várakozáson felüli forgalmat jelzi, hogy

a várt 521,5 ezer vendég helyett az első negyedévben 836 ezren váltottak jegyet.

Nemrég eldőlt, hogy a Gellért fürdő nem zár be május végén, mert a szálloda felújítása csúszik, ezért a fürdő is augusztus végéig üzemelhet. A VG arról is írt, hogy ezzel egyidőben a Rác fürdő műszaki állapotának felmérése elkezdődött, hamarosan kiderül, mit kell ott elvégezni és mennyiért a 2023-as nyitáshoz.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×