Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Facebook/4iG

Döntött az osztalékról a 4iG a rekorderedmény után

A közgyűlés 29 forintot szavazott meg. Új tagokat is választottak a felügyelő bizottságba, az egyikük volt miniszter.

A 4iG Nyrt. éves rendes közgyűlése 29 forintos részvényenkénti osztalék fizetéséről döntött, amely több mint 30 százalékkal meghaladja a 2020-as üzleti év utáni 22,9 forintot (a 2019-es eredményből 22 forint volt az osztalék). A jövőbeni osztalékkilátások pozitívak. A közgyűlés döntése értelmében a 2021. december 31-én forgalomban lévő, 103 207 921 darab törzsrészvény után összesen 2,99 milliárd forintot fizet ki a vállalat. Az osztalék alapját a 4iG 2021. évi 3,97 milliárd forintos adózott eredménye képzi, amely több mint negyedével (25,6 százalékkal) haladja meg a 2020-as 3,16 milliárd forintos jövedelmezőségét – írja közleményében a vállalat.

A 4iG Nyrt. közgyűlése személyi változásokról is döntött, miután a felügyelőbizottságból leköszönt Simon Zoltán és Kunosi András. A 4iG igazgatóságának javaslatára a részvényesek két új, a távközlés, valamint a gazdasági és pénzügyi élet területén is jelentős tapasztalatokkal rendelkező tagot választottak.

Az EuroAtlantic alapító-elnökét, Fellegi Tamást, valamint a Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Jobbágy Dénest. Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter átfogó üzleti, kormányzati és akadémiai tapasztalattal rendelkezik, többek között a MATÁV vezetésében is részt vett. Jobbágy Dénes egyedülálló karriert futott be, mely során olyan kiemelt pénzügyi intézmények vezetésében is szerepet vállalat, mint az Eximbank, az MFB, illetve a Diákhitel Zrt., továbbá a – jelenleg a 4iG Csoporthoz tartozó – Hungaro DigiTel létrehozásában is szerepe volt, amelyet követően a MATÁV vezérigazgató-helyettesi pozícióját is betöltötte.

A 4iG 2021-es évre vonatkozó egyedi beszámolóját, mérlegét és eredménykimutatását, valamint konszolidált mérlegét, eredménykimutatását és éves beszámolóját is elfogadta a társaság közgyűlése. Az ülésen újraválasztották a társaság könyvvizsgálóját, illetve elfogadták az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíjának változását. A Cégcsoport nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált értékesítési árbevétele korábban nem látott magas szintre, 93,65 milliárd forintra emelkedett 2021-ben, amely 63 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A 4iG vállalatcsoport olyan infokommunikációs nagyvállalat, amely a hazai IT területén első számú rendszerintegrátor céggé lépett elő 2021-ben, valamint meghatározó távközlési piaci szereplő Magyarországon és a Nyugat-Balkánon. A vállalat üzleti eredményessége jelentősen javult, a cégcsoport EBITDA-ja meghaladta a 12,09 milliárd forintot, amely 140 százalékkal magasabb a 2020-as mutatónál.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×