Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
310.41
bux:
132095.56
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója beszédet mond, miután átvette a hazai tőkepiac fejlesztéséért a tőzsde igazgatósága által adományozott életműdíjat Patai Mihálytól, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökétől az OTP Bank részvényeinek tőzsdei szereplése 25. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón az V. kerületi Bank Centerben 2020. október 7-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Csányi Sándor: semmi nem indokolta az áresés mértékét

Az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója arra számít, hogy Ukrajnában és Oroszországban is hosszú távon maradnak.

A háború kitörése óta Ukrajnában 4 százalékkal, Oroszországban 11 százalékkal nőttek a betétek, az ügyfelek bizalma megvan a bank iránt. Semmi nem indokolta az áresés mértékét, amely az OTP Bank részvényeinek árfolyamában bekövetkezett - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Sajtótájékoztatóján kiemelte: az ukrajnai és az oroszországi érdekeltségek hatása a bank eredményére összességében maximum 15 százalékos hatást indokol a papírok korábbi, 18 ezer forintos értékéhez viszonyítva. A bankpapír 11 000 forinton zárta a csütörtöki kereskedést.

"Abban bízom, hogy az utóbbi napokban nem a kisbefektetők adták el részvényeiket, a nagyobb szereplők ugyanis könnyebben tudják veszteségeiket pótolni" - fogalmazott Csányi Sándor. Utalt arra is, hogy a csütörtöki áremelkedés folytatásában bízik, ha nem is érik el a részvények újra egyhamar a 18 ezer forintos szintet.

Arra számítunk, hogy mind a két országban hosszú távon is jelen marad az OTP

– emelte ki Csányi Sándor. Rövid távon nem növelik tovább ezekben az országokban a kockázatot, de a tőke- és likviditási helyzet nem is igényli ezt.

Ezen "vészterhes időkben", amikor a szomszédos országban ölnek és robbantanak, az ügyfelek kiszolgálása zavatalanul zajlik Ukrajnában, a pénzintézet 42 fiókjában, a mintegy 80-ból. A dolgozók bejárnak, holott erre nem kényszerítik őket - ismertette az elnök-vezérigazgató.

Az elnök-vezérigazgató közölte: van olyan helyzet, amikor átgondolnák a kivonulást, de nem szeretnének veszteséget okozni a befektetőknek. Ha most kivonulnának azonnal, akkor veszteséget okoznának. További kockázatot viszont nem vállalnak, tehát nem arról van szó, hogy bármi történik is Oroszországban maradnak.

A jelenlegi helyzetben még nem érné meg az OTP Csoportnak, hogy elhagyja Oroszországot. Ha hirtelen likviditási hiány lépne fel, és több százmillió dollárt kellene az orosz banknak biztosítani, hogy talpon maradjon, akkor ezt a kockázatot már nem vállalnánk – mondta Csányi Sándor a Portfolio tudósítása szerint.

Azt nem tudta megerősíteni, hogy az orosz Rahimkulov család adta volna el a részvényeit. Már a gyerekek a tulajdonosok, mindketten magyar állampolgárok, nem tekintené őket orosz befektetőnek - tette hozzá.

A pénzintézet 2022-re további organikus növekedést tűz ki célul a 2021-es rekordnak számító 497 milliárd forintos adózás utáni eredményt követően

- tette hozzá.

Megerősítette, hogy a 2020-as évre vonatkozó 119 milliárd forint osztalék kifizetését javasolni fogják a közgyűlésnek, a 2021-es osztalékról márciusban dönt az igazgatóság. Bízik benne, hogy addig megszületik a megállapodás a tűzszünetről, ebben az esetben lehet szó osztalékról - mondta.

Csányi Sándor szerint a bank tőkemegfelelése kimagaslik a magyar mezőnyből, de a régióban is kiemelkedő, likviditási szempontból a bank rendkívül stabil. Az operatív likviditási tartalék 3341 milliárd forint.

Kuhárszki András, az ukrajnai leánybank felügyelőbizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a náluk elhelyezett betétek növekedésének hátterében Ukrajnában az állhat, hogy egyes betéteket a helyiek átcsoportosítanak, továbbá a külföldön élő hozzátartozók aktívan támogatják az otthoniakat.

Bencsik László vezérigazgató-helyettes arról beszélt, hogy nem csak Magyarországon, de a többi operációban is jól teljesített az OTP.

A tartalékolásban is konzervatív volt az OTP, más régiós bankokhoz képest is. A nem teljesítő hitelek aránya folyamatosan csökken.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Az elemző szerint a 2026 előtti években eddig nem látott fizetésemelés történt. Az InfoRádió megkeresésére Jávor Balázs azt is mondta, a 2020-as, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény fordulópontot jelentett. A rezidensek majdnem háromszor, a szakorvosok 4,3-szor, a főorvosok pedig 3,7-szer nagyobb reáljövedelemmel bírnak mostanra 2010-hez képest.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló viták során nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország jövőbeli biztonsági elhelyezkedése is kulcskérdés – ám a történelem azt mutatja, hogy Moszkva csak állandó terjeszkedés révén érzi magát biztonságban. A NATO hagyományos katonai fölénye ellenére a demokratikus társadalmak sebezhetőek az orosz nem konvencionális hadviseléssel és manipulációval szemben. Megoldás egy eurázsiai biztonsági rendszer létrehozása lenne, amely Európát, Oroszországot és Kínát egyaránt magában foglalja, és amely nem értékalapon, hanem kemény stratégiai érdekek mentén működne. Bár egy ilyen rendszer kialakítása jelenleg nincs napirenden, a koncepció kidolgozása már most fontos, mert elősegítheti az orosz–ukrán konfliktus rendezését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×