Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Itthon is még gazdagabbak lettek a leggazdagabbak

Tőkejövedelmet 2020-ban csaknem 266 ezer magánszemély vallott be, ami közel 40 ezer fővel alacsonyabb, mint egy évvel azelőtt – közölte a GKI a NAV adataira hivatkozva.

A GKI közleménye szerint az osztalékból, árfolyamnyereségből vagy tartós befektetésből származó jövedelem visszaesésének oka feltehetően a koronavírus járvány okozta nehezedő gazdasági környezet volt.

Az egy tőkésre jutó átlagos jövedelem adózás után 6,75 millió forintot tett ki tavalyelőtt, miközben a nettó éves átlagkereset ekkor 3,2 millió forint volt.

A GKI rámutatott:

az összes tőkejövedelem 78 százalékát a legfelső 11 százalék, 30 ezer ember birtokolta, akik fejenként 48 millió forint tőkejövedelmet vihetettek haza 2020-ban.

A tőkejövedelmek 35 százaléka Budapesten keletkezett, ezt követi Pest megye 16 százalékkal, majd Hajdú-Bihar megye 5,5 százalékkal, míg Nógrád megyének a korábbi adatokhoz hasonlóan egyedüliként volt 1 százalék alatti a részesedése.

Az egy lakosra jutó tőkejövedelmek szempontjából az első helyezett 7 millió forint tőkejövedelemmel a Somogy megyei Somogycsicsó lett 2020-ban, Felcsút a második lett 5,7 millió forinttal, miközben a harmadik helyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnót végzett az egy lakosra jutó 2,8 millió forintos értékkel.

A főváros esetében az V., a XII. és a II. kerület teljesített a legjobban egy lakosra jutó tőkejövedelmek szempontjából (1,6; 1,5 és 1,1 millió forinttal egy főre jutóan).

A 2019-es évi adatokhoz képest a tőkések száma minden település típuson csökkent 11-12 százalékkal. Ezzel ellentétben az egy tőkésre jutó jövedelmek a községeket leszámítva minden település típus esetén több mint 20 százalékkal növekedtek.

A GKI szerint az adatokból arra lehet következtetni, hogy a koronavírus járvány által okozott nehéz gazdasági környezetben a leggazdagabb tőkések még gazdagabbak lettek, míg a szegényebb tőkések vagy nem jutottak nyereséghez, vagy nyereségüket újra befektették a cégükbe.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×