Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Halászok húzzák a hálót a lehalászáskor a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. balmazújvárosi tóegységénél 2019. november 28-án. Magyar halat a nagyobb áruházakban és a piacokon is mindenütt lehet kapni, karácsony közeledtével pedig ideiglenes árusítóhelyek is létesülnek országszerte.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Hortobágy halai "alig várják", hogy tányérra kerüljenek

Naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból.

Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság: naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

Simon Károly elmondta: az idén egy hónappal korábban, már szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe.

A hortobágyi halgazdaság Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő - ismertette a vezérigazgató.

Hozzátette: a halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, élő halat csak néhány üzletben értékesítenek, és a horgászatoknak adnak el, illetve kisebb mennyiségű növényevőt - amurt és busát - exportálnak Romániába.

Simon Károly felidézte, hogy a takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.

Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban, és az áruházláncokban is - magyarázta a szakember.

Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy a 120 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak.

Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás - a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra - még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×