Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

Drágulás ide vagy oda, pörög a költekezés

A drágulás ellenére, ami novemberben már 7,4 százalékos volt, eddig megvettük, amit kellett, még többet is egy kicsit.

2021-ben rég nem látott magasságba szöktek az árak, 2021 októberében azonban 15-16 százalékkal többet költöttünk, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban – írja a Blokkk.com hozzátéve: a drágulás mellett arra is futotta, hogy 2-3 százalékkal többet is pakolgassunk a bevásárló kosarakba, mint két esztendővel korábban. Kérdés, meddig bírja ezt a drágulási tempót a pénztárca?

Mint olvasható, a költekezésben az egyes portékákra fordított összegeket nézve csekély az elmozdulás, a drágulásban hasító élelmiszereknél és üzemanyagoknál 1–1 százalékkal emelkedett az arányuk a pénztárakban hagyott összegeket nézve. Üzemanyagféleségeknél 2021 és 2019 októberében ugyanannyit tankoltunk (literben számolva). A nagyobb értékű bútorok, műszaki cikkek azok, ahol jelentősebb az arányvesztés.

A portál megjegyzi, hogy a webáruházi csatorna egy másik „történet”, bár nyilván az előbbi termékkörből itt költöttek többet a vásárlók a hagyományos boltokkal szemben.

boltos pénztárca 2019 2021
október
érték (milliárd) arány (százalék) érték (milliárd) arány (százalék)
élelmiszer 481 43 567 44
benzin 184 17 226 18
iparcikkek 127 12 138 11
web 67 6 110 9
ruha 70 6 72 6
bútor, műszaki cikk 104 9 82 6
gyógyszer 44 4 53 4
testápolás 29 3 30 2
összesen 1106 100 1278 100

Hozzáteszik: 2020 az élelmiszerek esetében részben a spájzolás, részben a vásárlási korlátozások miatt másként fest némileg, de például az iparcikkes boltzárak visszahúzó hatása is csak egy csekély lemorzsolódást okozott a pénztárcánkból kiadott összegeket tekintve.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×