Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Baker breaking baguette in two halves at bakery on wooden table
Nyitókép: Grafissimo/Getty Images

A dráguló kenyér mellett a pékségek jelentős része is elvérezhet

Drágább lesz a kenyér és a pékáru a boltokban, a szektorban pedig nagy átrendeződés zajlik – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Az alapanyagok, az energiaárak, a munkabérek és az arra rakodó terhek jelentős mértékű változása, növekedése teszi szükségesség, hogy a sütőipari vállalkozások megemeljék az áraikat – jelentette ki érdeklődésünkre a Magyar Pékszövetség elnöke. Mindez leginkább az alapanyagokra vonatkozik, tette hozzá Septe József, emlékeztetve, hogy az idei évben például már negyedik alkalommal jelentettek lisztáremelés, ami a legalapvetőbb alapanyaga a sütőiparnak. De ugyanez elmondható a vajról, a margarinól és egyéb kiegészítő alapanyagokról is.

A szakember megítélése szerint a sütőipar egészen addig emeli majd az árakat, amíg az önköltsége növekedni fog, tehát, amíg a beszállítók árat emelnek, addig a sütőipar kénytelen lesz azt a kereskedelemre és a vásárlóira áthárítani.

Septe József hangsúlyozta:

a sütőipar nem extraprofitra kíván szert tenni, hanem be van szorítva egy présbe,

ahol az egyik oldalon az alapanyag-beszállítók, a másik oldalon pedig a kereskedelem van. Vagyis kénytelenek a kapott áremelkedéseket tovább tolni, tovább érvényesíteni a kereskedelem és vásárlók felé – ismételte meg.

A fentieken túl a munkaerő szempontjából is rosszul állnak – folytatta a Magyar Pékszövetség elnöke –, miután számos szakképzett emberük hiányzik, akár pékmesterek, akár sütőipari szakmunkások, illetve a különböző üzemvezető, műszakvezető és élelmiszeripari technológus szinteken is.

Ugyancsak komoly gondot jelent, hogy kezdetét vette a területen a centralizáció. Ennek során nagy, komoly sütőipari üzemek épülnek, alakulnak át, illetve vásárolnak föl kisebb cégeket, amelyeket teljesen automatizálnak, vagyis egyre kevesebb kézi munkaerőre lesz szükség, mindezt azonban nem minden sütőipari vállalkozást tudja lekövetni.

A pékszövetség szerint a teljes átrendeződés 2023-ra várható, és nagy valószínűséggel a most működő 900 pékség jelentős része bajban lesz. Félezerre teszik azok számát, akik talpont tudnak majd a termelésben maradni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×