Infostart.hu
eur:
378.07
usd:
323.83
bux:
127188.11
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Unsplash.com

A víruskutató elmagyarázta, miért kell vakcinázás helyett leölni az állatokat

Három hónapig még biztosan védekezni kell a ragadós száj- és körömfájás nevű állatbetegség ellen, amely eddig két Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha-telepen bukkant fel – mondta az InfoRádió által megkérdezett víruskutató. Rusvai Miklós szerint az eddig bevezetett járványvédelmi intézkedések jók. A szakember azt is elmagyarázta, hogy miért van szükség az érintett állatállományok leölésére, és miért nem megoldás a vakcinázás.

Jelenleg a reménykedés fázisában vagyunk, hiszen a leveli eset óta nagyjából egy hét telt el, és ez volt az utolsó magyarországi járványkitörés – fogalmazott az InfoRádióban Rusvai Miklós, hozzátatte azonban, hogy továbbra sem lehetünk teljesen nyugodtak, hiszen szlovák területen is felbukkant a ragadós száj- és körömfájás betegség, vagyis „a vírus még mozog”, és Szlovákia, Ausztria határhoz közel eső részén és Magyarországon bármikor újra felütheti a fejét. A víruskutató szerint nagyjából három hónap után jelenthető ki, hogy ez a járvány megszűnt.

A magyarországi intézkedésekről azt mondta, jók, legalábbis jobbat nem tudunk tenni; a korábbi évtizedek, évszázadok járványtani, járványmegelőzési tapasztalatai alapján működik a mostani karanténrendszer, működnek a zárlati intézkedések és tetemmegsemmisítések. „Ha ötven évvel ezelőtt hatékony volt, és meg tudtunk szabadulni ezekkel a módszerekkel a vírustól, akkor remélhetőleg újra sikerülni fog” – tette hozzá. Felidézte: 1973-ban is teljes állatállományokat irtottak ki, sőt, az azt megelőző években is, és akkor is fokozatosan sikerült visszaszorítani a vírus jelenlétét.

Szerinte korábban annyiban volt könnyebb a helyzet, hogy lehetőség volt a vakcinás védekezésre Európa számos országában, köztük Magyarországon, tehát az egyes járványkitörési pontok körül az állatokat egy védőgyűrű mentén oltották, megnehezítve a vírus terjedését. Erre most azért nincs lehetőség, mert ha bevezetnék a vakcinázást, az súlyos exportkorlátozásokkal járna, olyan gazdasági károkat okozva, ami messze meghaladná egy-egy, de akár tíz állomány leölési költségét. Magyarán

nem éri meg a vakcinázás, „nem vethetjük be ezt a fegyvert”, legfeljebb időlegesen, és a különben is leölésre szánt állományokban

– magyarázta a szakember.

Rusvai Miklós megerősítette: az oltás a megfertőződést nem előzi meg, ezért nem mehet a vakcinázást alkalmazó országokból export, mert az állatok tünetmentesen hordozhatják a vírust. „A vakcinázást azért kell megszüntetni, hogy ha beüt a vírus, akkor azonnal erős és határozott tüneteket mutasson az állomány, és így fel lehessen számolni. Ha vakcináznánk valamelyik állományt, akkor lappangva ott maradhatna a vírus, és ha ilyen állatokat exportálnánk, akkor átvihetnénk másik országokba is” – fejtette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a vasárnapi országgyűlési választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába, hogy beszámoljon a hétközi kormányülés friss döntéseiről. Jelentős érdeklődés övezte Magyar Péter Patriótán megjelent friss hangfelvételét, de már a választások utáni helyzetről is hangzottak el újságírói kérdések. Kiderült, a kormány hozzányúlt a stratégiai kőolajkészlethez, és az is, hányan töltötték ki a nemzeti petíciót eddig.

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor Amerika-szakértő.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×