Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Az agrártárca szerint közel vagyunk az önellátáshoz tojásból

Ma még 15-16 százalék import, de a minisztérium szerint megfelelő ütemben fejlődik az ágazat.

Az agrárfejlesztési támogatásoknak köszönhetően Magyarország önellátóvá válhat tojásból - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tojásfogyasztást ösztönző idei kampány szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Feldman Zsolt ismertette, hogy a belföldi tojásszükséglet 15-16 százalékát ma még behozatal fedezi. Van tehát értelme a magyar árut népszerűsíteni annak ellenére is, hogy a helyi termelők kibocsátása az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt - tette hozzá. Magyarországon 550 gazdaság termel tojást, tehát sok ezer ember megélhetését szolgálja, hogy a fogyasztók ma már jól látható eredetmegjelölés alapján ki tudják választani a helyi árut. A rövidebb ellátási lánc mindenkinek érdeke, hiszen biztonságosabb és fenntarthatóbb ellátást eredményez - hangsúlyozta.

Az államtitkár ugyanilyen okokból ellenzi a ketreces tartás betiltását is. Véleménye szerint ez veszélyeztetné az ellátás biztonságát, és megnyitná az uniós piacot olyan országok előtt, amelyek semmilyen állatjóléti előírást nem követelnek meg a termelőiktől. A fogyasztókra kell bízni, milyen tartásból származó árut választanak, de ösztönözni kell őket, hogy lehetőleg magyar tojást vegyenek - fogalmazott.

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke jelentős eredménynek tekinti, hogy belföldön sikerült a madárinfluenzát megfékezni. Szép Imre hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a takarmánydrágulás miatt tojásonként 5-6 forint a magyar termelők vesztesége, a fogyasztói árnak pedig csupán a felét kapják meg. Az árképzés átalakítása mellett sürgette az összefogást a ketreces tartás betiltása ellen is. Ez a termelés igényli a legkevesebb vizet és takarmányt, miközben a károsanyag-kibocsátása a legkisebb, vagyis tévedés környezetvédelmi indokokkal érvelni ellene - hangsúlyozta.

A kampányt szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy az elmúlt évtizedben

a belföldi termelés 850-900 millióról 1,1-1,2 milliárd darabra, a fejenkénti fogyasztás 215-ről 240 darabra nőtt.

Az október közepéig tartó kampány a magyar termékek népszerűsítése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a tojás fehérje-, ásvány- és vitamintartalma magas, zsírszerkezete tökéletes, ezért fogyókúrázóknak is ajánlott - tette hozzá Ondré Péter.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×