Az alternatív üzemanyagok megjelenése és terjedése miatt van szükség a 2014. október 22-i 2014/94/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikk (3) bekezdésében foglaltakra, emiatt adott ki rendeletet az innovációs és technológiai miniszter.
A Magyar Közlönyben a napokban megjelent előírás szerint szeptember végétől minden üzemanyagkútnál fel kell tüntetni azt, hogy az adott üzemanyag fajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. A kiszámítás alapja egy fiktív autó fogyasztása, illetve a NAV által megadott üzemanyag árak alkalmazásával történik - erre vonatkozóan részletes leírást tartalmaz a rendelet.
A táblázatot legalább a kútoszlopoknál vagy az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység területén kell elhelyezni.
Nem követik majd a táblázatokban szereplő adatok a mindennapi üzemanyagár-változásokat, hanem negyedévenként frissülnek.
November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.
Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Közel 10 milliárd dollárt fordított saját trészvényeinek visszavásárlására a Berkshire Hathaway a harmadik negyedévben, ami arra utal, hogy az idei évtől kinevezett új elnök-vezérigazgató, Greg Abel alulértékeltnek tartja a konglomerátum papírjait - írja a Financial Times.
Vasárnap még marad a túlnyomóan napos, száraz időjárás a fagyos éjszakát követően, a jövő héten azonban változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő.
Christopher Luxon, leader of the centre-right National Party, is seeking a second term - his main opponent, Labour's Chris Hipkins, says parties will need to "compromise".