Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Megreccsen a tojáspiac az importnyomás alatt

Leginkább Lengyelországból érkezik be jelentősebb mennyiségű tojás – mondta az InfoRádiónak a Tojásszövetség titkára. Molnár Györgyi hozzátette, hogy mindez nehéz helyzetbe hozza a hazai termelőket.

A Tojásszövetség mezőgazdasági titkárának elmondása szerint, miután a tavalyi évben jó áron és emelkedett mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást – ráadásul fokozott kereslet mellett –, vélhetően az európai termelők az idei évre is azt gondolták, hogy „nyomni” lehet majd egyet a piacon.

A valósában viszont, részint a koronavírusnak köszönhetően, valamint a kínai keresletnek, és mert tőzsdére ment az ár, eszmétlen mód megemelkedtek a takarmányárak, ennél fogva a tojástermelők költségei is, akik viszont jócskán elszámolták magukat a keresletet illetően.

Így, elsősorban Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés történt.

És nyilvánvalóan, amikor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, az szembemegy az árnövekedési tendenciával – magyarázta Molnár Györgyi.

Tehát azt érzékelhették a magyar termelők sokadik hónapja, gyakorlatilag húsvét óta, hogy nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt – elsősorban a lengyel – import is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×