Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Home sales brokers and real estate investors are exchanging with investors being filing cash at the agents hand.
Nyitókép: Wutwhan foto/Getty Images

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22,4 százalékkal több mint 2020 azonos időszakában Az első negyedévben 1,2 százalékkal kevesebb a másodikban viszont 53,0 százalékkal több lakás építését határozták el.

A használatba vett lakások száma ugrásszerűen nőtt a fővárosban és csökkent vidéken. Budapesten 4532 lakást vettek használatba, ami 173,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor a megyei jogú városokban 30,1, a többi városban 19,3 a községekben pedig 26,4 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint a múlt év első felében.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a használatba vett lakások számával ellentétesen alakult: a fővárosban visszaestek és vidéken indultak növekedésnek.

Budapesten 42,1 százalékkal kevesebb, a megyei jogú városokban 71,7, az egyéb városokban 48,9, a községekben pedig 76,9 százalékkal több lakás építését tervezték, mint 2020 azonos időszakában. Az építtetők az esetek 66,9 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

Az engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma minden megyében növekedett.

  1. A tervezett lakásoké Hajdú-Bihar megyében közel a háromszorosára, 190,4 százalékkal,
  2. Somogyban több mint háromszorosára, 203,4 százalékkal, míg
  3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint a hétszeresére, 670,2 százalékkal nőtt.

Minden negyedik építendő lakás Pest megyében található, ahol a számuk 69,4 százalékkal emelkedett és meghaladta a 4 ezret.

A természetes személyek által épített lakások aránya 45-ről 28 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 54-ről 71 százalékra nőtt a múlt év első fél évéhez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 33 százaléka családi házban, 64 százaléka többlakásos épületben, 0,9 százaléka lakóparkban épült.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 13,5 négyzetméterrel, 83 négyzetméterre csökkent.

A saját használatra épített lakások aránya a tavalyi 42 százalékról idén 27 százalékra csökkent. Az értékesítési céllal épített lakások aránya 56-ról 71 százalékra nőtt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×