Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Budapest mindenkit messze lekörözött a home office terén

Tavaly háromszor annyian dolgoztak otthonról, mint az azt megelőző tíz évben. A legmagasabb májusban volt a távmunka.

Tavaly az elmúlt tíz év átlagának (2,9 százalék) közel háromszorosára nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya (8,6 százalék) hazánkban. A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer főt, a foglalkoztatottak 17 százalékát érintette ez a fajta munkavégzés, idén februárban pedig arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb elemzéséből.

Döntő többségük (77 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, közel kétharmaduk a központi régiókban élt, Budapesten a foglalkoztatottak 21 százaléka dolgozott ily módon a múlt évben. E foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz

2020 tavaszán a koronavírus-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Az otthonról dolgozók jelentős része internetkapcsolaton alapuló távmunkában vagy home office keretében végezte munkáját. Számuk a járvány megjelenésekor ugrásszerűen megnőtt:

a 2020 februárjáig még 100 ezer körüli létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt, majd májusban érte el a csúcsát, ekkor közel 760 ezer főt, a foglalkoztatottak 17 százalékát érintette.

Az ily módon dolgozók aránya folyamatosan változott az év alatt, de 2020 egészére nézve is háromszorosa (8,6 százalék) volt a megelőző tíz év átlagának (2,9 százalék). 2021 elején, a második hullám idején – de már a harmadik hullám fenyegetettségében – tovább nőtt a számuk: februárban 482 ezer főt, a foglalkoztatottak 11 százalékát érintette, csaknem ötször annyit, mint egy évvel korábban.

Távmunka
Távmunka, home office 2019–2021

A 2020-ban távmunkában vagy home office keretében dolgozók közel kétharmada a központi régiókban élt, Budapesten minden ötödik, Pest megyében minden tizedik foglalkoztatott dolgozott otthonról. Arányuk Észak-Magyarországon, a Dél-Alföldön és a Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, egyaránt 4,2 százalék.

Távmunka
Távmunka, home office régiók szerint 2019-ben és 2020-ban

A távmunkában vagy home office-ban dolgozók között felülreprezentáltak

  • a nők,
  • a 25–44 évesek és
  • a városban élők.

Döntő többségük (77 százalékuk) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, továbbá a digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban érintette azokat, akiknél több 15 éven aluli gyermek is élt a háztartásban. Elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka vagy home office keretében, az így dolgozók aránya körükben 2019 és 2020 között 4,2 százalékról 18 százalékra nőtt. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az 50 főnél nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (10, illetve 11 százalék).

Az egyes nemzetgazdasági ágakban foglalkoztatottak között igen nagyok a különbségek. 2020 egészére nézve az információ, kommunikáció (39 százalék), a tudományos és műszaki tevékenység (33 százalék), a pénzügyi szolgáltatás (30 százalék) és az oktatás területén (21 százalék) volt kiemelkedő a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya, míg a mezőgazdaságban és az egészségügy, szociális ellátásban – az e területek természetéből fakadóan – alig fordult elő.

Távmunka
Távmunka, home office ágozatok szerint 2019-ben és 2020-ban

„A távmunka, illetve a home office az egyik leggyakrabban alkalmazott módszerré vált a járvány során megváltozott munkaerőpiaci helyzet kezelésére. Ennek az atipikus foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz” – véli Vukovich Gabriella, a KSH elnöke. Mindez a járvány harmadik hullámának idején fokozottan igaz, mivel egyrészt elősegíti a gazdaság viszonylag zavartalan működését, másrészt csökkenti a társas érintkezések számát, ami a járvány visszaszorításában kiemelten fontos.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×