eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Eladók egy cipőüzletben a szinte teljesen elnéptelenedett nyíregyházi Nyír Plaza Bevásárlóközpontban 2020. március 23-án. A koronavírus-járvány terjedésének lelassításához fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatértek, és aki teheti, maradjon otthon, és mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

A járvány hatásai mellett a gyengülő forint miatt is kritikus helyzetbe kerültek a plázák boltosai

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője azt mondta az InfoRádiónak, hogy tavaly az utolsó negyedévben már semmilyen bérletidíj-kedvezményt nem kaptak, a forgalom pedig több helyen is hetven százalékkal kisebb volt, mint a korábbi évek azonos időszakában. A bérbeadók részéről van, ahol idén további engedményeket adnak.

Csordás Norbert elmondta, hogy tavaly tavasszal és nyáron sikerült a bevásárlóközpontokkal közösen úgy orvosolni a helyzetet, hogy ne zárjanak be a boltok és meg tudják az üzletek vásárolni az őszre, télre szükséges árukészletet, de az év utolsó negyedévére több helyen semmilyen kedvezményt nem tudtak elérni. Márpedig ahogy szeptembertől a kormány magasabb esetszámokról számolt be, elkezdett visszaesni a plázákba járók száma, ezzel pedig a forgalom is. 40–70 százalékos visszaeséssel szembesültek egyesületük tagjai, ez tetemes kiesést jelent, főleg mert ekkor termelték volna meg a bevételük jelentős részét.

A szóvivő beszámolója szerint a segítséget megtagadó bevásárlóközpontoktól azt a választ kapták, hogy tavasszal, és némely helyeken a nyáron is segítettek, ám ezzel kimerült az erre fordítható költségvetésük, több segítséget nem tudnak, nem hajlandók adni 2020-ra.

A bérleti díjakat és az üzemeltetési költségeket euró alapon határozzák meg a plázákban, ennek következtében az elmúlt másfél évben tizenöt százalékkal nőttek a bérleti díjak csak a forint gyengülése miatt. Erre sem érkezett kompenzáció - ecsetelte a bérlők nehéz helyzetét.

Csordás Norbert a fentiek ellenére is bízik benne, hogy a tavaly tavaszihoz hasonló mértékben fogják a bevásárlóközpontok segíteni a cégeket. Ez különösen a legnagyobb bevételkiesést elkönyvelő divatáruszektornak lenne fontos a kereskedelemben; a szolgáltatást is vizsgálva a turizmus, a szálloda- és a vendéglátóipar után a divatáru következik ebben a rangsorban a dobogó harmadik fokán.

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete által a teljesség igénye nélkül, országszerte harminc pláza körében végzett piackutatás azt hozta ki, hogy kilencven üzletet zártak be március óta.

Most ütött be a járvány hatása

A november közepén bevezetett korlátozások óta érződik nagyon a vírus okozta negatív hatás – mondta az InfoRádióban Madler Attila, a Pólus centert, Camponát, Europeumot, és City Center üzemeltető CPI Hungary vagyonkezelési igazgatója.

Súlyos a helyzet,

mert sok kereskedő általában november-decemberben realizálja az éves forgalmának több mint 50 százalékát, ám a tavalyi adventi időszak nagyon gyenge volt, a bérlőktől 40-50 százalékos forgalomcsökkenést hallottak vissza.

Kiemelte: náluk volt az év végi időszakra is kedvezmény, forgalomarányosan szabták a bérlőkre a lehetőségeket, de egyes üzemeltetők valóban azon az állásponton vannak, hogy a járvány nem tekinthető vis maior esetnek, és ennek megfelelően nem adnak kedvezményt. Ám olyanok is vannak, amelyek szinte teljes bérletidíj- és üzemeltetésidíj-mentességet adtak – reagált a Csordás Norbert által elmondottakra Madler Attila.

Az euróban való elszámolás megváltoztatását csak időlegesen tudják elképzelni, például hogy olyan fix kedvezményt kapjon a bérlő, amiben az árfolyamhatást is figyelembe veszik. Ám hosszú távon marad a devizaelszámolás, mert a bevásárlóközpontokat euró alapú hitelekből finanszírozták, és ha forintosítanák a bérleti díjakat, akkor azzal a bérbeadó vállalná az árfolyamingadozásból eredő kockázatokat.

Január óta tárgyalnak

Amikor a kereskedők nagyjából január közepén lezárták az adventi időszak elszámolását, elkezdődtek a tárgyalások az idei évre vonatkozó bérleti díjakról. A második hullámmal kapcsolatos egyeztetésekkel kapcsolatban Madler Attila közölte: az elsőhöz hasonlóan kompromisszumos megállapodásra törekszenek, és az év elejétől egy százalékos értékben a tavaly tavaszinál valamivel alacsonyabb, de időtartamában valamivel hosszabb – a húsvéti időszakig tartó – kedvezményt javasolnak a kereskedőknek.

Választ várnak

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete javaslatcsomagot készített a helyzet kezelésére. Ebben a következőket kérték a kormánytól (január 1-jétől szerették volna):

  • az áfa 15 százalékkal csökkentése
  • pályázat útján folyósított bértámogatási rendszer kiépítése
  • ötvenszázalékos bérletidíj-csökkentés szeptemberig visszamenőleg a bevásárlóközpontokban
  • két évig hatályos bérletedíj-emelési moratórium
  • felmondási moratórium a veszélyhelyzet lejárta utáni két hónapig

Két minisztériumhoz is beadták a javaslatcsomagot, de – még – nem kaptak rá választ.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×