Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
326.18
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Koronavírus: megfontolandó ajánlással állt elő újfent az ÉVOSZ

Az építőiparban foglalkoztatott mintegy 340 ezer ember folyamatos szűrését javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ), jelenleg ugyanis leginkább ad hoc mód történik.

Az ÉVOSZ másodjára adott ki ajánlást az építőipari cégek felé az egészségügyi kockázatok csökkentésére, ami egyben az üzleti kockázat csökkentését is jelentheti – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Koji László úgy véli, a járvány első szakaszában meghozott intézkedések kevésnek bizonyultak, hiszen az elmúlt év októberében az építőipart is utolérték a megbetegedések, ami a befejező munkáknál csúszásokat eredményez, miközben a kellő számú oltottságra talán még hónapokat kell várni.

Ezért újfent felhívják a figyelmet a rendszeres szűrések fontosságára.

Koji László hangsúlyozta, a rendszeres szűrés alatt nem a teljes körű szűrést kell érteni, a hangsúly a megelőzésen van. Az ÉVOSZ tagszervezeti között található olyan cég, amely profi a munkavédelem- és a munkaegészségügy terén, miután jól ismeri az építőipar érintkezési és kapcsolattartási formáit. A cég szolgáltatásainak közreműködésével – amely a szövetség kérésre külön figyeli az ágazat sajátosságait – az érintett vállalkozások el tudják érni, hogy az egymásra épülő részmunkafolyamatok ne akadjanak meg, a termelés megtorpanásáank veszélye ugyani állandósult – tette hozzá az elnök.

A folyamatos tesztelést az ÉVOSZ stratégiai partnere vállalja, ennek költségeit azonban a munkaadónak kell, hogy fizesse. Koji László szerint mindez eddig sem jelentett gondot az építőiparban, legfeljebb nem olyan mértékben történt meg, ahogyan a szövetség jónak látná.

A szűrések jelenleg ugyanis ad hoc jellegűek,

és csak miután megbetegedést tapasztalnak egy–egy vállalkozásnál, történnek meg. Ezért nagyobb hangsúlyt szeretnének a rizikócsoportok beazonosításában és a megelőzésben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×