Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
A hévízi Tófürdő és a Festetics Fürdőház (középen) látképe a világ egyetlen repülőképes Li-2-es (szovjet gyártású DC-3-as) repülőgépéből fotózva 2017. augusztus 27-én. Az 1949-ben Taskentben gyártott repülőgépet a Magyar Néphadseregnél helyezték üzembe, majd 1958-ban a Malévhoz került. 1964 novemberében átadták a Néphadseregnek, ahol tízévi szolgálat után 1974. január 11-én a múzeumba küldték. A gép 1997 óta a Goldtimer Alapítvány tulajdona, amellyel a mai napon először szerveztek sétarepülést a Balaton felett.
Nyitókép: MTI/Varga György

Súlyos intézkedésekről döntött Hévíz vezetése

Létszámleépítésről, üres álláshelyek megszüntetéséről döntött hétfői ülésén a város vezetése. A járvány gazdasági következményei miatt egymilliárd forint veszteséget szenved el Hévíz, a kilábalás évekig eltarthat.

A polgármestert idézi beszámolójában a zaol.hu, Papp Gábor elmondta, mivel a turisztikai visszaesés és a központi gazdasági intézkedések hosszabb távon is éreztetik hatásukat, Hévíznek újfajta működési modellre kell berendezkednie.

A legjelentősebb veszteség az idegenforgalmi adóhoz eddig társult állami kiegészítés elvonása,

ez a fürdővárosnak mintegy 650 millió forint bevételt jelentett minden esztendőben. Eddig. További érvágás, hogy a lecsökkent vendégszám miatt kevesebb ifa, illetve iparűzési adó folyik majd be a helyi büdzsébe.

Hévíz elveszítette működési költségeinek harmadát, egymilliárd forintot, ezért az önkormányzat több lépésben, összességében 30 százalékos költségcsökkentésről döntött. A képviselők úgy határoztak,

a város intézményeiben 24 álláshelyet megszüntetnek, további 12, jelenleg betöltetlent pedig elvonnak.

Azok, akik most a kényszerű döntés miatt elveszítik a munkájukat, felmondási időre és végkielégítésre számíthatnak, a város így segíti őket az átmeneti időszakban, míg újra munkát találnak. Májusban még úgy tűnt, 85 embertől kell megválniuk a 350-ből, de minden takarékossági lépésük Hévíz üzemeltetésének biztosítását és a lehetőségekhez képest a legtöbb munkahely megmentését szolgálta, ami lényegében sikerült – mondta a polgármester, aki szerint további lépésekre is szükség lehet, hiszen jelenleg meglehetősen bizonytalan a világgazdaság és azon belül a turizmus helyzete. Szerinte a város adópolitikáját is át kell gondolni, hiszen a takarékosság mellett szükség van bevételek növelésére is. Ezt szolgálta például, hogy

augusztus 1-jétől visszaállították és megújították a fizetős parkolási rendszert.

Hévíz a később bevételt hozó turisztikai fejlesztéseiről nem mond le, az elnyert pályázatokat, beruházásokat végigviszi, amelyek összértéke hárommilliárd forint. A polgármester leszögezte, készülniük kell arra az időre is, amikor helyreáll a megszokott rend a turizmusban. Ez azonban legalább két évet vehet igénybe.

A városba a július végi adatok szerint az elmúlt év hasonló időszakával összevetve, 55 százalékkal kevesebb turista érkezett.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×