Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
322.27
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Az épülő MAHART-bázis Kiskörén. Az épületkomplexumban lesz egy lábasház, hajótároló és szervizcsarnok, valamint egy kilátó is.
Nyitókép: Weinberg'93 Kft.

Kilátó is épül a kiskörei kirándulóhajó-bázishoz

Már javában zajlik a Kiskörére tervezett MAHART-bázis kivitelezése, elkészült a tervezett kilátó acélszerkezete is.

A Tisza-tó közvetlen szomszédságában épül a MAHART Zrt. beruházásában az idén beindított nyaralóhajó program keretében egy olyan épületkomplexum, amely lábasházat, egy hajótárolót és szervizcsarnokot is magában foglal majd. Emellett készül egy kilátó is, amely két összefordított hajótest képét rajzolja ki – innen gyönyörű kilátás nyílik majd az egész Tisza-tavi vidékre - írta a magyarepitok.hu. A kilátó acélszerkezete ívesített europrofilos szerelvényekből áll, amelyeket végül kívülről faborítással látnak el. Ez statikai funkciót is ellát, így tehát az építmény ékes példája lesz az acél- és faszerkezetek harmonikus összehangolásának.

Az épülő MAHART-bázis Kiskörén. Az épületkomplexumban lesz egy lábasház, hajótároló és szervizcsarnok, valamint egy kilátó is.
Az épülő MAHART-bázis Kiskörén. Az épületkomplexumban lesz egy lábasház, hajótároló és szervizcsarnok, valamint egy kilátó is.

A projektben Újlaki Építő Kft. generálkivitelezésében készülő építményekhez a Weinberg’93 Építő Kft. biztosítja az acélszerkezeteket, melyek beemelése idén márciusban kezdődött el, és hamarosan be is fejeződik.

Az épülő MAHART-bázis kilátójának vázszerkezete Kiskörén.
A kilátó vázszerkezete Kiskörén

A hajótárolóhoz egy csarnok vázszerkezetet építettek, melynek összsúlya mintegy 50 tonna volt. A Lábasház épületkomplexum vasbeton pilléreken álló betonplatformjainak és hídjának körvonalait korláttal vonják körbe, amelyet szintén a Weinberg gyártott – az acélszerkezetet érintő munkákból már csak a korlátok vannak hátra. A munkák során komoly kihívást jelentett a terület nehéz megközelíthetősége, az ártérben a daruzás, és a talaj is okozott nehézségeket.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×