Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.22
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Öntözőberendezés egy vetőmagtermesztés céljából létesített hibridkukorica-földön a Baranya megyei Beremend közelében 2018. július 13-án.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

A külügy is besegít a vetőmagexportba

Elsősorban keleti piacokon lehet majd könnyebben teríteni ezt az "agrár-alapterméket".

A szovjet utódállamokba irányuló vetőmagexporthoz a külgazdasági tárca is segíti a piaci igények felmérését, illetve a termékek regisztrációját - mondta a Világgazdaságnak Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke.

A hétfői lapszámban megjelenő cikkben azt is kifejtette, hogy mivel garantálni tudják a magyar vetőmagvak GMO-mentességét, számtalan felvevőpiacon, így ezekben az országokban is előnyben részesülnek.

Az elnök jelezte, hogy szakmaközi szervezetként jogkövetkezmény nélkül tárgyalhatnak a költségekről, tájékoztató árat is hirdethetnek. Amióta ezt bevezették, nem kótyavetyéli el a vetőmagot a piac, de túlárazás sem jellemző. Az ágazati szereplők 120 ezer hektáron, évente 190 milliárd forint értékben állítanak elő vetőmagot - ismertette.

A vetőmagpiacon ritkán van bármilyen pályázható támogatás. Pedig a támogatás elsősorban a hazai nemesítést és feldolgozást tudná segíteni, hiszen időközben minden neves nemzetközi szereplő megtelepedett az országban, vetőmagüzemet épített, a nagy cégeknek pedig nem okoz gondot a fejlesztés. A 190 milliárd forintos éves termelési értéken belül 70 milliárdnál kisebb a tisztán magyar vetőmagpiac mérete - ismertette Takács Géza.

A vetőmagtermés jóval több mint fele kerül a külpiacokra, az exporton nagyjából egyenlő részben osztoznak az Európai Unión belüli, illetve azon kívüli piacok. Az uniós tagországok közül Németország, Ausztria és Lengyelország jelentősebb partner, valamint a balti államok.

Előállítói oldalon jelentős a konkurencia, elsősorban Franciaországban és Romániában - jegyezte meg az elnök a lapnak.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×