Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.08
bux:
148871.57
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

A falusi csok friss levegőt fújt be a lakáspiac ablakán

A Központi Statisztikai Hivatal adatai is megerősítik mindezt.

Ugyan hat év után tavaly már csökkent a lakáspiaci adásvételek száma, a községek részesedése a forgalomból érdemben nőtt, nem kis részben a falusi családi otthonteremtési kedvezménynek (csok) köszönhetően - írja a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kiadványának adatait, amelyek szerint bár a korábbi években az is előfordult, hogy minden harmadik használt lakás Budapesten cserélt gazdát, 2019-ben a főváros részesedése alig érte el a húsz százalékot.

A fővárosihoz hasonlóan alakult a megyeszékhelyek súlya, míg a kisebb települések aránya magasabbra, hatvan százalékra nőtt. Az összegzés szerint a lakáseladások számának tényleges emelkedéséről csak a községek esetében lehet beszélni, amely növekedés a falusi csok hatásának tulajdonítható.

A 2486 preferált kistelepülésen elérhető támogatás 2019. júliusi bevezetése utáni fél évben mintegy

19 ezer lakást adtak el

a vonatkozó rendelet által kijelölt körbe tartozó településeken, ami 12 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakában történt értékesítéseket. Eközben minden más településkategóriát nézve az eladások csökkenése volt jellemző tavaly.

Az idei első negyedévben a szóban forgó helységekben további csaknem ötezer lakás cserélt gazdát, így a rendelet kihirdetése utáni kilenc hónapban az eladott lakások száma meghaladta a 24 ezret. Ez nem azt jelenti, hogy minden adásvétel a falusi csokkal zajlott. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának összegzése szerint idén májusig mintegy tízezer család igényelte a falusi csokot.

A KSH számai azt mutatják, hogy 2019 harmadik negyedévében

az érintett településeken átmeneti, 12 százalékos drágulást idézett elő

a vonatkozó szabályozás megjelenése. Az árak emelkedése ezután fokozatosan mérséklődött, és 2020 első negyedévében már visszatért a többi községre jellemző irányhoz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×