Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
323.58
bux:
147250.19
2026. november 4. szerda Károly

Összeomlott az értékesítés a nagyhaszonjárművek piacán

A koronavírus-járvány következményeként a forgalomba helyezések a január-májusi időszakban 60 százalékkal estek vissza Magyarországon az előző év azonos időszakához képest - írja a Világgazdaság a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elemzését idézve. Az MGE szakértői szerint az idén a tavalyi eredmény felét tudja teljesíteni a szegmens.

A 16 tonna feletti nagy haszonjárművek értékesítésében a magyar piacon 2018 volt a csúcsidőszak, amikor az éves forgalomba helyezések száma meghaladta az 5400-at. Erős év volt 2019 is, de a sofőrhiány és a fuvardíjak csökkenése hatással volt az új járművek vásárlására - emlékeztet a lap.

Az idei évet lendülettel kezdte a piac, és a járványhelyzetig jókora volt a beruházási kedv. Március közepén azonban az új járművek megrendelésére szóló igények egyik napról a másikra elapadtak. A járvány következtében májusban 80 százalékkal esett vissza a piac, és a vártnál gyengébb lett a június is: a tavalyi év azonos időszakához képest 70 százalékos a visszaesés.

A járványhelyzet miatt a nagyhaszonjármű-gyártók zöme az ellátói láncok akadozása miatt bezárt, április közepétől május végéig álltak a gyárak Európában.

Illés Dávid, az MGE elnökségi tagja rámutatott:

még mindig nagy a bizonytalanság, és a fuvarozók is óvatosabbak.

A nyári karbantartási leállások miatt szeptemberben szokott újra elindulni a piac, ám az idén várhatóan az ősz sem lesz erős - tette hozzá.

Megjegyezte: a korábban problémát okozó sofőrhiány ugyanakkor eltűnt, mivel a járműflották 30 százaléka parkolópályára kényszerült a járvány miatt.

Az egyesület elemzése szerint a buszok esetében szintén nagy a visszaesés, mivel a turistabuszokat üzemeltető cégek teljesen leálltak, és a korábban megrendelt járműveket sem veszik át a gyártóktól. A piac élénkülését csak 2021. február-március környékére prognosztizálják.

A helyi-helyközi járművek értékesítésében a járvány nem okozott olyan mértékű visszaesést, mint a turistakategóriában. Az üzemeltetők, elsősorban az állami, önkormányzati tulajdonban lévő cégek átveszik a járműveket, és csak kisebb csúszások fordulnak elő. Az új autóbuszok piaca 95 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonban van.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×