Infostart.hu
eur:
367.59
usd:
317.19
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre lezárt szabadstrand Balatonfenyvesen a kijárási korlátozás idején, 2020. április 19-én. A háttérben a Badacsony.
Nyitókép: MTI/Varga György

Turisztikai Ügynökség: ez a szezon hasonlítani sem fog a korábbiakra

Könnyid László szerint a pünkösd jelentheti az olvadás kezdetét, július-augusztusban pedig megmenthető valamennyi a nyárból.

Május 4., a kijárási korlátozások megváltoztatása és a járványügyi védekezés második szakaszának kezdete óta folyamatosan nyitnak ki a vidéki vendéglátóhelyek, a turizmusnak pedig korlátozásokkal, de lassan végre kitavaszodhat.

A Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai vezérigazgató-helyettese is a fokozatosságot emelte ki az újraindulással kapcsolatban az InfoRádiónak nyilatkozva.

"A fokozatosság azt jelenti, hogy elsőként kinyithattak a vendéglátóegységek kerthelyiségei, teraszai, ennek sikere van már a hét eleje óta, látható, hogy valamennyi érintett vidéki kávézó, étterem jelentős forgalomról tud beszámolni, a szektor szereplőinek jelentős része újranyitott" - újságolta Könnyid László.

A szállásadóknál a magánszállások fogadhatnak vendégeket, a szállodák azonban inkább a június 1-jére készülnek, a klasszikus nyári szezonnyitásra - mint ismert, ez lesz idén a pünkösdi hosszú hétvége.

"A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központból ugyanezt látjuk, hogy

a belföldi vendégek foglalásai alapvetően júniustól indulnak el, aztán még nagyobb ütemre kapcsolnak, és július-augusztusban látható egy jelentős számú növekedés"

- vázolta Könnyid László.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a minap az InfoRádióban azt mondta, lesz egy egy-két hónapos "nyugodt nyara" Magyarországnak. Erre reagálva a szakember elmondta, a foglalási előrejelzések is éppen ezt mutatják, már mindenki a vizes pihenőhelyeket keresi, de az idei nyári szezon így sem fog hasonlítani a korábbiakra, mert a strandok befogadóképessége alacsonyabb lesz, mint tavaly volt, a védőtávolság tartása miatt. A vendégszámokat és bevételeket illetően a június jelentősebben, a július-augusztus kisebb mértékben, de el fog maradni a tavalyi év azonos hónapjaitól.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az MTÜ a turizmus újraindítását a belföldi utazásokban látja, a turizmus a vidéken fog beindulni, és ezért a kormány is sokat tett a Szép-kártyára tölthető összeg megduplázásával.

"A főváros turizmusa viszont a beutazó turizmustól és így a határok átjárhatóságától függ, ha ez megoldódik, onnantól lesz új időszámítás" - tette hozzá.

A kulcsnap jövő szerda lehet

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón jelezte, hogy a jelenlegi, a turizmust is befolyásoló szabályok május 18-ig biztosan érvényben lesznek, addig is figyeli a kormány, hogy a környező országok milyen lazításokat engednek meg.

A nyári gyerektáborokkal kapcsolatban azt is elmondta, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár feladata, hogy jövő hét szerdáig feltérképezze a lehetőségeket és javaslatot tegyen a továbbiakról. Az ügyben várhatóan döntés is születik a szerdai kormányülésen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×