Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Az idény első hajója, a Nemzeti Regatta nevű motoros érkezik Siófokról a balatonfüredi kikötőbe a balatoni hajózási idény első napján, 2017. április 15-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Megúszhatja a csődöt a Bahart

A turisták elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) megmenekül a csődtől azzal, hogy tulajdonosai által elfogadott reorganizációs terv több milliárd forint fejlesztési forrást tesz elérhetővé – írja az Origo.

Az online lap beszámolója szerint a Bahart reorganizációs tervének célja, hogy a társaság alkalmazkodni tudjon a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzethez, fenn tudja tartani a hosszú távú működőképességet, és ezzel a munkahelyeket. A személyhajózási szezont nem lehetett elkezdeni, és a révközlekedés is csupán a szokásos forgalom harmadát bonyolítja le, ezért még az optimistább forgatókönyv szerint is rendkívül súlyos gazdasági veszteségekkel kell szembenéznie 2020-ban a Bahartnak – írták, hozzátéve: a megszavazott reorganizáció olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek a működőképesség megőrzéséhez szükségesek.

Ezek közé tartozik, hogy – a személyhajózás optimalizálása érdekében –

megszűnik 6 menetrend szerinti és 4 sétahajójárat.

Ezek kihasználtsága alacsony volt, így működtetésük gazdaságtalanná vált. A társaság 5 öreg, műszakilag elavult, veszteséget termelő hajót kivon a forgalomból, közülük hármat elad.

A Bahartnak 22 közforgalmú kikötője van, ezek közül

négyet bezár, és nyílt árverésen értékesít, ezzel együtt nyilvános pályázatot ír ki a vitorláskikötők bérleti szerződés keretében történő üzemeltetésére,

2021. január 1-jei kezdettel.

A társaság befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így a jövőben sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet tovább. A bevételeket fejlesztésekre és a kompközlekedés korszerűsítésére fordítják.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×