Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.59
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Idén szinte alig lesz kilakoltatás

A veszélyhelyzet alatt nem indítható kilakoltatás - a hitelmoratórium is védi az adósokat -, ezért a rendkívüli jogrend hosszától függ, hogy idén indítanak-e még egyáltalán ilyen eljárást a szokásos téli tilalom életbe lépése előtt.

Könnyen lehet, hogy idén már nem, vagy csak elvétve lesznek kilakoltatások - írta a Magyar Nemzet. Ezt ugyanis jogszabály tiltja meg a veszélyhelyzet végéig, s ha a rendkívüli állapot eltart őszig, akkor már alig marad majd idő a november közepén kezdődő, rendes téli kilakoltatási stopig. Jelenleg nemcsak a magánszemélyek, de a vállalkozások kiegyenlítetlen tartozásai sem vezethetnek az ingatlanok kiürítéséhez. De a helyszíni lefoglalás is tilos, jobbára csak inkasszóról és munkabérletiltásról lehet rendelkezni a végrehajtók szerint.

Március közepe óta a felére esett vissza a végrehajtási eljárások száma, holott már tavaly is erősen, tíz százalékkal csökkent az ügyszám

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint.

Hozzátette: úgy látják, számos hitelező kivár, s nem most érvényesíti igényét. Bizonyára úgy gondolkodnak, hogy a majdani fellendülő időszakban jobb megtérülés várható. – Ez egyébként az adósoknak is tartogathat előnyt, hiszen lehetőség nyílhat a tartozás rendezésére, a súlyosabb következmények elkerülésére – vélekedett Schadl György.

Az ügyszám csökkenésével mérséklődött a végrehajtók bevétele is. – Az utóbbi hetekben, hónapokban számos új, fiatal, immár jogvégzett szakember csatlakozott a végrehajtói karhoz. A köztestület egyfajta munkáltatói kölcsön-konstrukció kidolgozásába kezdett, ezzel nyújtva majd segítséget azoknak a végrehajtóknak, akiket anyagi nehézségbe sodorhat az ügyszámcsökkenés – mondta Schadl György.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×