Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Koronavírus-válság: brutális vészforgatókönyv

Az Allianz Research szerint jelentős exportveszteségekre, az elszigetelődés okozta válságra, legrosszabb esetben pedig globális recesszióra lehet számítani.

A korlátozások lehetséges hatásainak tanulmányozása céljából a koronavírus-járvány kórokozó által elsőként érintett ország Kína januári és februári adatait vizsgálták meg az Allianz kutatói. Az egy hónapig tartó korlátozás következtében 13 százalékkal csökkentek a fogyasztói kiadások, míg a befektetések aránya 20 százalékkal, az export pedig 16 százalékkal esett vissza. Ebből arra számítanak, hogy

a korlátozások minden egyes hónapja 7-10 százalékos csökkenést okozhat a reál GDP-ben,

azaz az inflációval korrigált gazdasági teljesítményben. Feltételezve, hogy június végére újraindulnak a szokásos tevékenységek – és a havi veszteségek 80-90 százaléka júniusra megtérül –, a második negyedévben jöhet el a mélypont – írja a napi.hu.

A V alakú fellendülést leíró forgatókönyv alapján, amelyben a hirtelen visszaesést követően hamar helyreállnak a normális szintek, a globális növekedés 0,8 százalék lehetne az évben; az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye 0,5 százalékkal nőne, az euróövezeté azonban 1,8 százalékkal csökkenne.

A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint a veszélyhelyzet 2021-re is átnyúlna, a határok továbbra is zárva maradnának, az országok pedig kénytelenek lennének berendezkedni a szigorú korlátozások alkalmazásának és felfüggesztésének hosszabb ideig tartó váltogatására. Ekkor a GDP-pálya L alakú lenne, sok időbe telne, hogy gazdaság visszatérjen a koronavírus előtti növekedéshez. Ebben az esetben az euróövezet GDP-je akár 4 százalékkal, vagy még annál is nagyobb mértékben csökkenhetne.

A várható változásokkal kapcsolatban az Allianz Research tanulmánya öt elképzelést vázol:

  • az egészségügyi rendszerek ismét előtérbe kerülhetnek, mivel a vírus miatt hangsúlyossá válik a megbízhatóbb közegészségügyi rendszerek iránti igény
  • Kína jelentősége nő, a járvány által megtépázott ország kezd talpra állni, ráadásul segítséget nyújt a vírus többi epicentrumának, és szakértelmével is támogatja őket
  • globalizáció helyett lokalizáció: a vírus terjedésekor az országok bezárkóztak, ezért a cégek inkább a saját házuk táján fognak körülnézni, hogy a hasonló jövőbeli sokkhatások esélyét próbálják majd csökkenteni.
  • a válság megváltoztathatja azt is, hogyan küzdünk meg más nehézségekkel, mint például az éghajlatváltozással
  • módosulhatnak a befektetési trendek

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×