Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.98
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay

Várhatóan most fog felpörögni az állami bértámogatás igénylése

Gyorsan léptek a cégek, és a kezdeti, bonyolultabb eljárás ellenére is több mint kétszáz cég már beadta a pályázatát, 130 pedig a kutatói után kért támogatást.

Eddig több mint kétszáz vállalkozás igényelte munkavállalóinak jelentős része után az április közepétől elérhető állami bértámogatást. A kutatás-fejlesztés (K+F) területén dolgozók után külön erre a területre szabott bértámogatást pedig több mint 130 cég vette igénybe – írta a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet arra is, hogy a következő napokban felgyorsulhat az igénylés, miután szerdán megjelent végre a munka.hu oldalon a korábbinál jóval egyszerűbb, egyoldalas új igénylő űrlap. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a módosításokat a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, ugyanakkor az ügyintézési határidő a rendelet hatálybalépésének napjával újrakezdődik. A munkaszerződések automatikusan módosulnak.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke úgy tudja, hogy, az igénylő cégek legtöbbje hazai kis- és középvállalkozás. Kiemelte: a tapasztalatok szerint sok cég annak ellenére is az adminisztrációtól tart, hogy az nem bonyolult. Bízik abban, hogy minél több vállalkozás él a lehetőséggel.

Szintén szerdától lépett életbe több, a bértámogatást érintő módosítás, többek között az, amely szerint a kieső munkaidő ezentúl 15–75 százalékig terjedhet, azaz a részmunkaidő akár napi két óra is lehet nyolcórás eredeti munkaidő esetén. Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem éri el, az egyéni fejlesztési idő alkalmazása csupán ajánlás.

A módosítás értelmében azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje ötven százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár százezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek. Akinél nem lépi át a munkaidő csökkentése az ötven százalékot, azoknál a támogatási összeg továbbra is legfeljebb 75 ezer forint marad. A támogatás igényelhető a táv- és otthoni munkavégzéshez, a munkaidőkeretben foglalkoztatottak, illetve a kölcsönzött munkaerő esetében is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×