Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy hentes húst szeletel egy Vörösvári úti húsüzletben Budapesten 2013. szeptember 30-án. Más üzletekben előfordulhat, hogy a tőkehús szeleteléséért, vagy darálásáért 50 forintot számolnak fel.
Nyitókép: Marjai János

Jövő hétig tarthat a „roham” a hentesüzletekben

A Magyar Nemzet szerint nem lesz hiány csirkehúsból, és az árak sem szálltak el.

A hentesek előtt kígyózó sorok a jövő hétig még kitarthatnak, utána azonban várhatóan helyreáll a magyarországi csirkehúspiac rendje. Bár egyes kereskedők igyekeztek kihasználni a helyzetet, tényleges árrobbanás nem történt, a feldolgozók mindössze öt–nyolc százalékkal emelték az árakat – írta a Magyar Nemzet.

A járvány miatt az elmúlt hetekben a szokásos mennyiség dupláját rendelték meg a csirkefeldolgozóktól.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy bár a magyar csirkehúságazat import nélkül is képes teljesen ellátni a magyar piacot,

a hirtelen megnőtt keresletre sem a csirketartók, sem a -feldolgozók nem tudtak egyik napról a másikra reagálni.

A termelés azonban folyamatos, így ha rövid időre elő is fordult hiány a boltokban, néhány napon belül minden kereskedő fel tudta tölteni a készleteit – tette hozzá.

A fokozott keresletet két hullám is táplálta Bárány László szerint. Egyrészt, a lakosság a koronavírus-járvány okozta pánikban elkezdett tartalékolni, sokan töltötték fel a családi fagyasztókat. Ennek a pánikreakciónak azonban a szakember szerint hamarosan vége lehet, mivel a vásárlók rájönnek, hogy a jövőben is lesz áru a boltokban.

Hosszabb távon ugyanakkor magasabb szinten tarthatja a keresletet, hogy a tanintézmények bezárásával 600–700 ezer fiatal maradt otthon. Az ő étkeztetésükről a menza helyett a családnak kell gondoskodnia. Annak ellenére, hogy az éttermek és a szállodák nem üzemelnek,

20–25 százalékkal magasabb lehet a kereslet, amíg nem nyitják ki az iskolákat

– hangoztatta a szövetségi elnök.

Az átadási árak öt–nyolc százalékkal nőttek

Egyes kereskedők igyekeztek kihasználni a fogyasztás hirtelen megugrását. Akadt olyan budapesti hentesüzlet, amely

nagyjából háromezer forintért kínálta a csirkemellfilé kilóját.

Bárány László szerint semmi sem indokol ekkora emelést. Az élő csirke valóban drágult, de csupán néhány százalékkal. Az átadási árak öt–nyolc százalékkal nőttek; ez a csirkecombnál 50–60, a csirkemellnél 80–100 forintos drágulást jelent. Ha valaki 1450 forintért megkapja a csirkemellet, majd háromezerért kínálja, akkor „illik rá az arcátlan jelző” – fogalmazott a Magyar Broilerszövetség elnöke.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×