Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
322.34
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Egy alkalmazott a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzeme előcsarnokában Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Kecskeméti Mercedes: eljött a leállás ideje

A gyár azt is bejelentette, mikortól és meddig nem termelnek - a mostani tervek szerint.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legkésőbb hétfőtől, előre láthatólag két hétre felfüggeszti a munkát a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég az MTI-vel.

Emlékeztetnek, a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler kedden azt a döntést hozta, hogy egyelőre két hétre felfüggeszti a gyártást európai telephelyeinek nagy részén, illetve a munkát egyes adminisztratív területeken. Az ideiglenes leállás a Daimler európai autó-, kisteherautó- és haszongépjármű-gyáraira vonatkozik.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatásában kitér arra is, hogy azon munkavállalóik, akiknek munkaköre ezt lehetővé teszi, hétfő óta már "home office"-ban dolgoznak. Akiknél az otthoni munkavégzés nem megoldható, viszont a gyermekük felügyelete miatt otthon kell maradniuk, erre a hétre szabadságot vehettek igénybe.

A termelés felfüggesztésének idejére a kollektív szerződésnek megfelelően bevezetett munkaidőkeretet alkalmazzák, illetve ezen időszak egy részében kollektív szabadságot rendelnek el. Így biztosítják ebben az időszakban is a kecskeméti gyár munkatársainak fizetését - írják a közleményben.

A most meghozott intézkedések esetleges meghosszabbítása a járvány további alakulásától függ. Mindenhol, ahol a működést továbbra is kötelező fenntartani, a Daimler megteszi a megfelelő lépéseket a munkatársak védelme érdekében - írják.

A Mercedes-Benz 2008. június 18-án jelentette be Stuttgartban, hogy egy új gyár építését tervezi Kecskeméten. A termelés 2012. március 30-án indult be a 800 millió euróból épített autógyárban. A társaság 2018 júniusában megkezdte meglévő gyárának mintegy 320 milliárd forintból megvalósuló bővítését is Kecskeméten, majd a napokban bejelentették, hogy mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet is építenek.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit az egész világon kizárólag a magyarországi telephelyen.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, ez 2,7 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×