Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.84
bux:
0
2026. február 3. kedd Balázs
A MÁV-Start Zrt. első húsz új generációs InterCity-kocsijának egyike a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen 2019. július 30-án. A sajátgyártású, nemzetközi forgalomra is alkalmas járművek 200 kilométer per órás sebességgel tudnak közlekedni a pályán.
Nyitókép: MTI/Mészáros János

Hetven újabb korszerű IC-kocsit gyárthat a MÁV

Kétszer 15 milliárd forintot kap idén az államtól a MÁV korszerű vasúti kocsik gyártására.

Két ütemben újabb 70, nemzetközi forgalomban is használható IC+ vasúti személyvagon gyártását rendelte meg a kormány egy múlt év végi kormányhatározattal, amely célként a vasúti személyszállítás ellátását biztosító járműpark fejlesztését, illetve a közszolgáltatás színvonalának javítását jelöli meg.

Az első 35 kocsira január 15-éig biztosítják a szükséges 15,3 milliárd forintot, majd június 30-áig érkezik meg az újabb 15 milliárd forint a MÁV-Start járműgyártási programjához.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója még szeptemberben az Inforádió Aréna című műsorában azt modta,

míg egy régi kocsi felszerelése légkondícionálóval, elektronikus ajtóval és zártrendszerű vécével nagyjából 80 millióba kerül, addig a teljesen új, 200 kilométer/órás sebességre levizsgáztatott IC+ kocsik ára 430 millió forint.

Azt mondta, a magyar államnak mint tulajdonosnak kellett döntést hoznia arról, hogy befektet-e a következő 30-40 évbe, vagy 20-30 éves szerelvényeket újítgat fel a MÁV. "Azt gondolom, bizonyított a MÁV Start és a szolnoki egység, mert bár kicsit lassan haladt az új IC+ gyártása - hiszen újra meg kell tanulni vasúti gépet gyártani -, de a nyár végére elkészültek a kocsik, és már az utasok is használják őket" - mondta Homolya Róbert.

A Közlekedő Tömeg Egyesület vezetője, Szalay Áron szerint fontos a vasúti kocsik átlagéletkorának csökkentése, az IC+ kocsik szolnoki gyártását azonban nem tartják jó iránynak. Úgy vélik, "a MÁV Start szolnoki járműjavítója alapvetően a járművek karbantartására, javítására való hely, és azzal, hogy itt gyártják az új IC+ kocsikat, elvonják a pénzt, a kapacitást és a munkaerőt az alapvető javítási feladatokról.

Ezért állnak néha éveket javításra várva egyébként viszonylag korszerű személykocsik és mozdonyok".

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ennek ellenére lassan halad a kocsik gyártása, ráadásul - meglátásuk szerint – a minőségük sem kifogástalan. Szalay Áron egyebek közt a burkolatok egyenetlenségeit, illetve az illesztések pontatlanságát említette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Iránban nem lehet semmit elérni pusztán légi csapásokkal

Szakértő: Iránban nem lehet semmit elérni pusztán légi csapásokkal

Irán egyrészt hajlandó tárgyalni, másrészt kemény visszavágással fenyegeti az Egyesült Államokat, amennyiben háborút kezdeményez – ennek kapcsán kérdezte az InfoRádió N. Rózsa Erzsébetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát, a Világgazdasági Intézet munkatársát.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Őrületes csapkodás a tőzsdéken - Mire számíthatunk ma?

Őrületes csapkodás a tőzsdéken - Mire számíthatunk ma?

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei kilátásokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában is emelkedés jöhet a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×