Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pixabay

Mélyponton a forint - egy technikai határon állhat meg a forintgyengülés

Újabb történelmi mélypontot ért el a forint: tőzsdenyitás után valamivel több mint 335 forintot kellett adni egy euróért. Beke Károly, a Portfolio elemzője azt mondta: 336-337 forinton átmenetileg stabilizálódhat az árfolyam.

Rövidtávon, hogyha nem romlik a piaci hangulat, akkor a 336-os, 337-es szinten stabilizálódhat a magyar fizetőeszköz, miután itt húzódhat technikailag egy erősebb ellenállás, és akár egy minimális forinterősödés is bekövetkezhet – véli Beke Károly, a Portfolio.hu elemezője.

Ami az aggasztóbb – folytatta az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő –, hogy lassan egy hónapja a 330-as szint fölött jár a magyar fizetőeszköz, vagyis

tartósnak ígérkezik a gyengülés, illetve a gyenge forint.

Mint emlékezetes, tavaly nyáron is megfigyelhető volt egy átmeneti felszúrás, amikor szintén 330 fölött járt az árfolyam, most azonban nem számítanak arra a szakértők, hogy a közeljövőben vissza tudna erősödni a forint.

Beke Károly szerint fontos tényező lesz a forint szempontjából egyrészt az, hogy a Magyar Nemzeti Bank milyen üzeneteket fog megfogalmazni a keddi kamatdöntést követően, továbbá az, hogy a nemzetközi színtéren milyen hírek jelennek meg, hiszen

a forint hétfő délelőtti gyengülése is elsősorban a vártnál lényegesen rosszabb európai konjunktúraadatok következménye.

A német és a francia feldolgozóipar aktivitása is gyengébb lett ugyanis a vártnál.

A keddi nap legfontosabb kérdése

A monetáris ülés legfontosabb kérdése az lesz, hogy

jegybank bármilyen módon is említést tesz-e a gyenge forintról, illetve annak a hatásáról, akár közleményben, akár szóban,

amennyiben sajtótájékoztatóra kerülne sor. Az elemzők alapvetően arra számítanak, hogy a kamatkondíciókban nem lesz változás, a monetáris tanácsot azonban pillanatnyilag két hatás mozgatja.

Lenne lehetősége a lazításra azt követően, hogy a FED és az EKB (Európai Központi Bank) is kamatot vágott az elmúlt hónapokban. A másik oldalról viszont rekordgyenge árfolyamon van a forint, és bár a jegybanknak nincs árfolyamcélja,

az árstabilitási célját viszont érinti, hiszen várhatóan a következő hónapokban az infláció begyűrűzik majd az importárakon keresztül a gyengébb forint hatása.

Vagyis az lesz a keddi nap legfontosabb kérdése, hogy az említett két hatás közül melyiket tartja erősebbnek az MNB, és melyiket hangsúlyozza ki jobban – foglalta össze a Portfolio munkatársa.

A forint sorsa

A 336-os, 337-es szinttel egy átmeneti megnyugvás jöhet a piacon, a leglényegesebb pedig, hogy milyen hírek érkeznek a következő napokban, hetekben – ismételte meg az elemző –, elsősorban a nemzetközi színtérről. Például az amerikai–kínai kereskedelmi háborúval, vagy az európai gazdaság lassulásával kapcsolatban, de közeleg a brexit október végi határideje is, ami szintén egy fontos piaci momentum lehet. Novemberben pedig Donald Trump amerikai elnöknek döntenie kell arról is, hogy az európai autógyártókra kiveti-e a védővámokat, sorolta a szakember, aki szerint ha ezeken a frontokon rossz hírek érkeznek, akkor

nem kizárt a 340-es szint sem.

Jelenleg azonban a 336-os, 337-es szinten jöhet egy kis megnyugvás, hiszen technikailag is túladottá vált a forint árfolyama, és ilyenkor rendszerint korrekcióra kerül sor egy minimális stabilizáció révén, tette hozzá Beke Károly.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×