Infostart.hu
eur:
382.11
usd:
331.41
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Molnár Martin autóversenyző a brit Formula–4-ben.
Nyitókép: Facebook/Martin Molnár Racing

Molnár Martin: 2030 környékén tervezem a Forma–1-es debütálásomat

Több mint száz lóerővel erősebbek az autók, jóval nagyobbak a szárnyak és a leszorító erő is, de nagyon élvezetes a közös munka – mondta az InfoRádióban a 17 éves autóversenyző, aki feljebb lépett a brit Forma–4-ből, és idén már a GB3-bajnokságban láthatjuk. Mint fogalmazott, az a célja, hogy minél többször dobogóra állhason az idei futamokon. Wéber Gábor F1-es kommentátor szerint eddig nagyon profin menedzselt volt Molnár Martin karrierje, de rendkívül rögös út vár rá.

Molnár Martin a brit Forma–4-ben eltöltött két szezonja után kategóriát vált, és idén már a brit Forma–3-nak számító GB3-bajnokságban versenyez. A 17 éves magyar autóversenyző 2024-ben 8., tavaly pedig 3. lett összetettben a brit Forma–4-ben. A kategóriaváltás után a Rodin Motorsport színeiben láthatjuk a magyar tehetséget. A GB3 mezőnye 2026-ban sem csak Nagy-Britanniában versenyez, összesen öt országba látogatnak el a csapatok és a pilóták. Július elején a Hungaroringen is lesz három futam, így Molnár Martin pályafutása során először hazai közönség előtt is rajthoz állhat formaautóval. A mezőny olyan ikonikus F1-es helyszínekre is ellátogat, mint Spa-Francorchamps, Barcelona, Silverstone vagy a Red Bull Ring. A szezon április végén Silverstone-ban kezdődik.

Molnár Martin az InfoRádióban elmondta: már túl van tíz tesztnapon a GB3-ban, és úgy érzi, mindegyik kifejezetten jól sikerült. Még nem telt el túl sok idő azóta, hogy a Rodin Motorsporthoz került, de a visszajelzések alapján folyamatosan fejlődik, egyre jobb időeredményeket ér el. A teszteken több másodéves pilótával is fel kellett vennie a küzdelmet, ami kezdetben elég nehéz volt számára, hiszen sokat számít, hogy egyévnyi tapasztalat az előnyük, de azt gondolja, fel tudott nőni a feladathoz. Nagyon örül neki, hogy őket is meg tudta közelíteni. Előfordult, hogy csak egy-két tizedmásodperccel kapott ki a rutinosabb pilótáktól. Már nagyon várja, hogy elkezdődjön a szezon, és az eddigi élmények, tapasztalatok alapján arra számít, hogy sikeres évük lesz.

A kategóriaváltás jelentős ugrást jelent, elég nagy a különbség az autók között a Forma–4 és a GB3 összevetésében. Utóbbi sorozatban

több mint száz lóerővel erősebbek az autók, jóval nagyobbak a szárnyak, illetve az egész autó nagyobb.

A Forma–4-hez képest a nagyobb szárnyak miatt a leszorító erő is sokkal jelentősebb. A Rodin Motorsport versenyzője eddig nagyon élvezi az új környezetet és az új sorozattal, új autóval való ismerkedést. Azt gondolja, gyorsan és gördülékenyen zajlik a beilleszkedése.

Molnár Martinnak már az első szezonjában az lesz a célja, hogy az egyes versenyeken a dobogós helyekért küzdjön a GB3-ban. Ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a tesztek még zajlanak és az autót is fejleszthetik a szezon kezdetéig, ezt is figyelembe kell venni az elvárások meghatározásánál. Ettől függetlenül

minden versenyhétvégén a dobogót fogja megcélozni.

Biztos benne, hogy a csapata versenyképes lesz, ez remélhetőleg látszódni fog már a márciusi teszteken is.

A 17 éves magyar tehetség nemcsak a GB3-bajnokság szezonkezdetét, hanem a júliusi, mogyoródi futamot is nagyon várja. Angliában négy versenyhétvégét rendeznek, további egyet-egyet pedig Belgiumban, Magyarországon, Ausztriában és Spanyolországban. Mint fogalmazott, a Forma–3-ban már nincs sok idő „pályát tanulni”, de bízik benne, hogy az F4-es tapasztalatai és az év elejei tesztek hasznára lesznek majd. Nagy bizonyítási vágy fűti, és reméli, hogy az ikonikus F1-es pályákon is jól tud majd szerepelni.

A felkészülés és az iskola mellett nem nagyon jut ideje másra, kevés a szabadideje, de pontosan tudta, hogy ez ezzel fog együtt járni, így nem éli meg teherként. Fizikális és kognitív típusú edzéseken vesz részt, elsősorban az a cél, hogy megfelelő legyen az állóképessége. A kategóriaváltás miatt még inkább figyelni kell a nyak körüli izmokra.

Molnár Martin a távolabbi célokra rátérve egyértelműen kijelentette, hogy a Forma–1-ben szeretne versenyezni. Ezért dolgozik nap mint nap, és úgy véli, jó úton halad, reálisnak tartja ennek a célnak az elérését. Nem akar kapkodni, egyelőre fejlődni szeretne, illetve lépcsőfokról lépcsőfokra haladni, de abban reménykedik, hogy 2030 környékén már arról lehet majd beszélni, hogy jöhet a bemutatkozás a Forma–1-ben.

Wéber Gábor: ha egy pilóta a következő lépcsőfokon elvérzik, onnan sokszor nincs tovább

Wéber Gábor szerint nagyon profin menedzselt volt Molnár Martin eddigi karrierje, és úgy vette a lépcsőfokokat, hogy közben nem vállalt túl nagy dolgokat. A Prima-díjas Forma–1-es kommentátor az InfoRádióban úgy fogalmazott, 17 évesen „muszáj végiglépkedni a ranglétrán, különben az ember nagyon hamar kifullad”. Szerencsére ő nem esett bele abba a hibába, hogy hirtelen túl nagyot ugrik, mert ebben az esetben nem mindig olyan csapathoz kerülnek a fiatal tehetségek, amely ideális lenne a fejlődésükhöz.

Kiemelte, hogy a kategóriaváltás fegyelmet, jó alkalmazkodóképességet igényel, a Forma–1 mezőnyében pedig nagyon kevés a pilótahely, oda eljutni rendkívül nehéz dolog. Általánosságban azért az a jellemző, hogy az F1-be bekerülő pilóták korábban „végigmentek az összes építkező kategórián, junior bajnokságon”.

Akik pedig ezekben a sorozatokban egy-két év alatt megvetették a lábukat, esetleg bajnokok lettek, már könnyebben és gördülékenyebben tudtak feljebb lépni.

Wéber Gábor azt gondolja, ez a „normális építkezési mód”, és ahogy a matematikában is először megtanulunk összeadni, kivonni, majd utána következnek a nehezebb műveletek, az autósportban sem lehet a nulláról vagy a gokart világából egyből beülni valamelyik Forma–1-es csapat autójába.

A kommentátor még mindig elég kis esélyt lát arra, hogy a közeljövőben egy magyar pilóta eljusson az F1-be, de azt gondolja, Molnár Martin megjelenésével mégiscsak egyre növekszik az esély erre. Ő most legalább három lépésre van a Forma–1-től, azt viszont nem lehet kétségbe vonni, hogy nagyot lépett előre ezzel a mostani váltással. Kiemelte, hogy a GB3-as autók már nagyon közel vannak az FIA Forma–3-as kategóriához, és előbbi sorozat mezőnye is a legjobb, legrangosabb pályákon versenyez. Úgy véli,

Molnár Martin tanulási szempontból az egyik legjobb kategóriába került, ami az FIA Forma–3 előtti lépcsőfokokat illeti.

Wéber Gábor szerint a GB3 erősebb sorozat a korábbi Formula Renault-hoz képest, de igazából mindkét széria megfelelő „köztes megálló” az F4 után.

Úgy véli, 17 évesen még nem dől el túl sok minden a későbbi karriert illetően, de felhívta a figyelmet arra, hogy technikai sportokban egy éles kategóriaváltás után ha egy pilóta „a következő lépcsőfokon elvérzik, akkor onnantól kezdve tulajdonképpen nincs tovább”. Mint fogalmazott, ebben a világban minden fiatal a karrierjéért, a jövőjéért küzd, közben pedig fejlődik és tanul. Minden egyes kategóriaváltás újdonságokkal jár együtt, egyre erősebbek az autók, egyre nagyobb a leszorító erő, újabb és újabb ismereteket kell szerezniük a pilótáknak. Az az ideális, ha ezek a folyamatok egy idő után már automatizmusként működnek.

A versenyzőknek alkalmazkodniuk kell az új környezethez, hiszen egyre nagyobb csapatokkal dolgoznak együtt, folyamatosan bővül a körülöttük tevékenykedő mérnökök száma, meg kell szokniuk a miliőt. Az autó beállítása mindig kulcsfontosságú, ezért hatékony együttműködés és együttgondolkodás szükséges.

„Ez egy hosszú, nehéz tanulási folyamat. Az ember nem tudja ezeket az utcáról vagy a gokartból beesve rögtön magára szedni az F1-ben. Természetesen vannak adottságbeli eltérések ilyen szinten is, mint ahogy a vezetésben is, ezekhez tapasztalat és rutin kell” – összegzett Wéber Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×