Infostart.hu
eur:
380.74
usd:
321.77
bux:
131948.82
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Nyárra búcsút inthetünk a 400 forintos benzinnek

Pénteken újabb 2 forinttal csökkent a bezin ára, míg a gázolajé nem változott. Ezzel a benzin literenkénti ára csak júniusban már 32 forintot esett. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint minden befolyásoló tényező az üzemanyag árának mérséklődése felé mutat.

A hazai árak meghatározásának két alappillére a kőolaj világpiaci jegyzése, illetve a dollár/forint árfolyamának alakulása, mondta az InfoRádiónak Grád Ottó, aki szerint szerencsés helyzetben voltunk az utóbbi időben.

Május végén az Európában mértékadó kőolajtípus jegyzésértéke 72 dollár környékén mozgott hordónként, jelenleg 62 dolláron állunk, ami egy igen komoly, mintegy 20 százalékos árcsökkenés körülbelül 3 hét leforgása alatt. Emellett még a dollár átmeneti erősödése is megfordult, tette hozzá a szakember.

"Tehát mind a két befolyásoló paraméter az üzemanyag árának csökkenését támogató irányba mozdult el."

- mondta a főtitkár, aki arra számít, hogy emelkedik majd az üzemanyagfogyasztás, hiszen a kedvező értékeken felül indul a turistaszezon is, ami különösen a benzinfogyasztásra szokott kedvező hatással lenni. Nem beszélve arról, hogy péntektől 375 forint környéki áron lehet majd tankolni, tette hozzá.

"Nem az üzemanyag ára lesz a korlátja annak, hogy a nyáron megemelkedő turistaforgalomban a gépjárműhasználat is fontos szerepet kapjon" – fogalmazott.

Grád Ottó szerint a 60 dollár körüli árfolyam stabilnak tűnik, így ő arra számít, hogy a nyári időszakban már nem kell 400 forint fölötti üzemanyagáraktól tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, az orosz delegáció már a helyszínen van. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×