Infostart.hu
eur:
379.35
usd:
321.73
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás cégtáblája a VIII. kerület Delej utca 20-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!

Több mint százezerszer volt engedékeny az adóhivatal

Tavaly 121 ezer olyan beadványt bírált el, amelyben az ügyfelek fizetési kedvezményt kértek, ezek közül kilencvenezret legalább részben jóvá is hagyott.

Húszezer dokumentum ugyanakkor hiányos volt, vagyis megfogalmazója nem rögzítette, mit is kér pontosan a NAV-tól - írja a Magyar Nemzet, amely érdekességként arról is beszámol, hogy a megyék között a legtöbb kérvény – majdnem húszezer – az adóhivatal Pest megyei igazgatóságához futott be, de Borsodban és Szabolcsban is nagy iratszámot jegyeztek fel: mindkét helyen túllépte a kilencezret az enyhítést kérő irományok száma.

A legkevesebb beadvány Nógrádból, Tolnából és Zalából érkezett, ezekben a megyékben háromezer alatt maradt az esetszám.

Döntéseivel a hatóság 83 milliárd forint részbeni vagy későbbi befizetésre adott lehetőséget, miközben elengedett majdnem négymilliárd forintot.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×