Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Lehalásszák a karácsonyra szánt pontyokat egy haltelepen, a kelet-lengyelországi Siemienben 2018. december 12-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Wojciech Pacewicz

A tavalyinál is drágább idén a hal

Közepes a termés, de lesz elegendő hal az ünnepekre. A szakemberek ugyanakkor azt tanácsolják, hogy senki se hagyja az utolsó pillanatra a vásárlást, mert a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak.

Az árak tavalyhoz képest mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

Lévai Ferenc - az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója - hozzátette, hogy a drágulás hátterében több tényező áll. Példaként említette a termelési költségek emelkedését, a dráguló takarmányt, az aszályt, a kötelező béremelést és a súlyadórendelet kedvezőtlen hatását. Ennek ellenére

az áremelkedés mértéke az országban sehol nem haladja meg a 10 százalékot.

A szóvivő elmondta, hogy a tapasztalatok alapján

karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 1100-1300 forint körül mozog.

A 12-13 ezer tonnányi belföldi pontytermelés mintegy 30-32 százaléka a karácsonyi időszakban kerül a piacra. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja; a harcsák, a süllő és a pisztráng aránya 25 százalékot tesz ki, 10 százalék körül vannak a választékbővítő, olcsóbb halak, például busa, amur, kárász, keszegek és a törpeharcsa.

Az elmúlt három évben az eladott hal mennyisége kismértékben emelkedett, ezért idén is bővülésre számít. Karácsonykor egyre többen vásárolják az értékesebb, igényesebb és jobban feldolgozott halakat, például a konyhakész pontyot, az afrikai harcsát, süllőt és a pisztrángot, szemben az olcsóbb busával.

A szakember arról is beszélt, hogy

idén a tógazdaságokból 13-14 ezer tonna hal kerül ki, az intenzív telepekről pedig mintegy háromezer tonna, amelynek 90 százaléka afrikai harcsa.

Az ágazat éves árbevétele 12-13 milliárd forint körül van, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból importot nem bonyolít, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt, ez idén az aszályos időszak és az élénk belföldi halpiac miatt kevesebb lesz.

A szóvivő javasolja a fogyasztóknak, hogy ne hagyják a karácsony előtti utolsó napokra a halvásárlást, mivel a konyhakész, friss halak nagy választékban már december elejétől beszerezhetők, a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzései minimális hiányosságokat tártak fel az elmúlt három évben, a magyar hal biztonságos és kifogástalan minőségű élelmiszer - hangsúlyozta Lévai Ferenc.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×