Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megviselték a sztrájkok a Ryanairt

A szeptemberi sztrájkok és azok utóhatása miatt csökkentette profit-előrejelzését az ír Ryanair diszkont légitársaság.

A cég közleménye szerint az év kilencedik hónapjában két napon is összehangolt sztrájkot tartott 5 európai országban és bár ezeken a napokon is közlekedett a járatok 90 százaléka, az embereknek - mint írták - megrendült a bizalma és újabb sztrájktól tartva elpártoltak tőlük. Emiatt a harmadik negyedéves előzetes foglalások rosszabbul állnak, mint egy évvel korábban. Emellett a mintegy 800 járat törlése miatt a 261-es uniós irányelv alapján kifizetett kártérítés is sokkal magasabb volt, mint a tervezet, és a fedezeti ügyleten nem fedezett kerozint is a korábbinál drágábban tudják megvenni, csak ez utóbbi tétel 30 millió euróval növelte a költségeket.

Ezek együttes hatásaként a Laudamotion nélkül mintegy 50-250 millió euróval csökkenhet a Ryanair adózott eredménye: a korábbi 1,25-1,35 milliárd eurós sávról 1,10-1,20 milliárd eurós sávba várják a pénzügyi év végére az adózott eredmény alakulását.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×