Infostart.hu
eur:
394.03
usd:
343.98
bux:
121912.46
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
A Telenor logója a Telenor Magyarország Zrt. törökbálinti székházán 2012. augusztus 1-jén.
Nyitókép: Mohai Balázs

Telenor-eladás: a Konzum is kivásárolhatja a magyar üzletrészt

Nem gyengül majd az eladás hatására a Telenor magyarországi pozíciója - közölte a Portfolio elemzője az InfoRádióban az után, hogy kiderült: 870 milliárd forintnak megfelelő összegért eladja több leányvállalatát a Telenor, köztük a Telenor Magyarországot is. Nagy Viktor szerint a későbbiekben akár magyar érdeklődő is kivásárolhatja a mobilcég magyar üzletrészét.

Több elképzelés is volt arról, hogy a Telenor helyi cégét hogyan szerezheti meg egy befektetőt, végül a magyar, a bolgár, a szerb és a montenegrói leányvállalatot egyben értékesítették, és úgy tűnik,

a vevő, PPF csoport egyben is tartaná az új szerzeményét

- mondta az InfoRádióban Nagy Viktor, a Portfolio elemzője. A társaság közleménye szerint már jó ideje meghatározó európai távközlési szereplő szeretett volna lenni, és ehhez a célhoz most közelebb került a négy cég megvételével.

A PPF csoport mögött Petr Kellner áll, aki a régió egyik leggazdagabb embere, vagyonát közel 15 milliárd dollárra becsülik. A csoport a régió egyik legnagyobb magántőke-befektető cége, amely több iparágban is jelen van, az ingatlan-, a bank- és a biztosítási szektorban is vannak érdekeltségei, de a régiós távközlésben sem új szereplő.

Korábban felvetődött, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum csoport is megvenné a véget, Jászai Gellért elnök-vezérigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában is beszélt ezekről a tervekről. A Portfolio ellemzője nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy végül hazai kézbe kerül az itthoni Telenor.

"A Konzum portfoliójában lenne helye a Telenornak, a cég profiljába beleillik a távközlés, ezen a piacon szeretné is erősíteni a pozícióját, de a PPF nyilatkozata arra utal, hogy inkább egyben tartaná a négy operációt. Ez azonban nem zárja ki, hogy később akár külön-külön is értékesítsék őket. Ebben az esetben pedig

a Konzum is szóba kerülhet mint potenciális vevő"

- mondta Nagy Viktor.

A szakértő úgy látja, a tranzakció miatt a Telenor pozíciója nem változik a magyar távközlési piacon.

"Az elmúlt években bebetonozódott a piac, valamelyest erősödött a harmadik legnagyobb szereplő, a Vodafone, a Telenor kicsit gyengült, de a pozíciók stabilak, és ebből a szempontból az új tulajdonos nem jelent változást" - prognosztizálta Nagy Viktor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fico  nem támogatja az uniós csúcs Ukrajnáról szóló határozatait

Fico nem támogatja az uniós csúcs Ukrajnáról szóló határozatait

Robert Fico nem támogatja az Európai Unió csütörtökön kezdődő csúcsértekezletének Ukrajnával kapcsolatos határozatait. A szlovák miniszterelnök ezt szerdán a parlament európai ügyekért felelős bizottságának ülésén jelentette ki. Fico szerint az EU elvi alapon elutasította, hogy a zárónyilatkozatban szó essen a Barátság kőolajvezeték helyzetéről, pedig szerinte ez kulcsfontosságú kérdés.

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Magyarország kilenc másik tagállammal együtt dobot bombát az uniós csúcstalálkozóra

Magyarország kilenc másik tagállammal együtt dobot bombát az uniós csúcstalálkozóra

Az EU-csúcs előtt ismét Ukrajna finanszírozása került reflektorfénybe, miután Magyarország és Szlovákia megvétózta a 90 milliárd eurós hitelcsomagot – a Barátság kőolajvezeték körüli konfliktus megint összekötötte az energiát, a háborút és az uniós döntéshozatal bénultságát. A találkozó valódi gazdasági tétje azonban nem ez, hanem az, hogyan húzza ki az EU a versenyképességi lemaradásból a saját iparát a tartósan magas energiaárak és a globális nyomás közepette. A napirend keményebb, konkrétabb beavatkozásokat ígér: egységes piacmélyítést, adminisztratív egyszerűsítést, erősebb iparpolitikát és az áramár-szabályok újragondolását, a „One Europe, one market” menetrenddel 2027 végéig. Közben az ETS felülvizsgálatát Magyarország már tíz másik tagállammal együtt követeli, ami egy konfliktusos csúcsot vetít előre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×