Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Hajtóvadászat öregekre

Hajtóvadászat öregekre

Megéri az idősebb korosztály foglalkoztatása, de jobb munkakörülményeket kell biztosítani számukra – mondta az InfoRádiónak a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára. Simon Attila hangsúlyozta: erre egy kampánnyal is felhívták a figyelmet.

Az 55 év feletti korosztály foglalkoztatásának nincs különösebb kockázata – mondta a helyettes államtitkár. Érdemes azonban még a korcsoportba érkezés előtt odafigyelni a munkavállalóra, és az életkori sajátosságoknak megfelelő munkakörülményeket biztosítani számukra. Munkavédelmi szempontból amúgy is kockázatbecslést és -értékelést kell végezni, arra is figyelemmel, hogy az adott feladatkörrel járó terhelés mely korosztálynak optimális.

A dolgozónak is számolni kell azzal, hogy a végzettségének megfelelő, adott munkakört, nem biztos, hogy 55 évesen is el tudja látni, mert életkora, fizikai vagy pszichés állapota nem teszi lehetővé. Ennek kezelése, a munkaszervezés átalakítása ennek megfelelően volt a témája egy, a minisztérium által szervezett – mind a 28 tagállamban zajló – európai kampánynak.

Az idősebb munkavállalók védelmét szabályozási és megelőzési eszközökkel biztosítanák. Előbbi körébe tartozik többek között a munkakörök megosztása és a rugalmas foglalkoztatás. Prevencióként pedig olyan ingyenes egészségügyi szolgáltatás munkáltatói bevezetését kívánják, amely meghaladja a szokásos éves foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot, és hozzájárul a munkavállaló egészségének megőrzéséhez. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×