Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Több lesz a rozs a rozskenyérben és a hús a virsliben

Több lesz a rozs a rozskenyérben és a hús a virsliben

Két jelentős termékcsoportnál, a sütőipari termékeknél és a húskészítményeknél változott az élelmiszerkönyvi előírás - közölte a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Zsigó Róbert elmondta: kenyerek és a péksütemények összetevőire vonatkozó előírásokat szigorították, illetve a húskészítmények esetében pontosították, mit értenek hús alatt.

A Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza az alapvetően fontos élelmiszereket, azok minőségét, illetve a hagyományos élelmiszereket – mondta el a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.

Zsigó Róbert kiemelte: „a Magyar Élelmiszerkönyvnek nemcsak kenyér, hanem sütőipari lapja is van, nemcsak a kenyereket, hanem például a vizes, illetve tejes tésztából készült péksüteményeket, valamint a leveles tésztából készült finom pékárukat is szabályoztuk ebben az irányelvben.”

Az államtitkár hozzátette, világos előírásokat tartalmaz a tizenötfajta kenyérre vonatkozóan.

„Például a rozskenyérnek a rozsliszttartalma az eddigi 40-ről 60 százalékra kell hogy emelkedjen, tehát jobb minőségű kenyér legyen. Összegyűjtöttük a pékárukat is, amelyek védett elnevezésű termékek lettek, például a mákos kalács, a császárzsömle vagy a leveles pogácsa, tehát nemcsak a kenyerekre, hanem a péksüteményekre vonatkozó előírásokat is szigorítottuk. Néhány előírás átkerült a kötelezően figyelembe veendő és betartandó előírások közé” - hangsúlyozta Zsigó Róbert.

A húskészítményekről szóló előírások változásában a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a legfontosabbnak azt tartja, hogy szigorították a hús fogalmát.

„Szigorúbb követelményeket vezettünk be a csontról mechanikusan leszedett hús, az úgynevezett MSM felhasználhatóságával kapcsolatban. Ez a következőkben nem használható fel érlelt kolbászhoz, parasztkolbászhoz, szalámihoz, téliszalámihoz. Megemeltük a virsliben és a párizsiban a hústartalmat, az eddigi 40 százalékról 51-re. Azt reméljük, hogy az elkövetkezendő időszakban ennek következtében jobb minőségű termékek kerülhetnek a családok asztalára” - fűzte hozzá Zsigó Róbert.

A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára elmondta, folyamatosan vizsgálják az élelmiszerkönyv előírásait, új irányelv készül a például hagyományteremtő cukrászati termékekről.

„Ezek egyedi jellegüknél fogva gazdagítják és védik a gasztronómiai értékeinket. Terveink szerint elsőként a Magyarország tortája nevet viselő termékek kerülnek be az irányelvek védelme alá” - jelezte Zsigó Róbert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×