eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Minden kész az egészségügyi béremelés utalására

Mind a Magyar Államkincstár, mind az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felkészült arra, hogy a több mint 97 ezer egészségügyi munkavállaló megkapja emelt összegű alapbérét - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra, hogy az érdekképviseletekkel és a kamarákkal folytatott kormányzati tárgyalások eredményeként a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére két ütemben, a szakdolgozóké pedig négy ütemben emelkedik.

Az államtitkár kifejtette, a szakorvosok, gyógyszerészek alapbére szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal emelkedik, majd jövő év november 1-jétől további 100 ezer forinttal. A szakdolgozók alapbére átlagosan szeptember 1-jétől 26,5 százalékkal, majd jövő év novemberétől 12 százalékkal, 2018-2019-ben további 8-8 százalékkal nő.

Ónodi-Szűcs Zoltán szerint az egészségügyben dolgozók bére jelentős mértékben emelkedik majd az elkövetkező években, és ez azt is jelenti, hogy a visegrádi négyek országaihoz képest tapasztalható lemaradást hamarosan ledolgozza Magyarország. Reméli - tette hozzá -, hogy ezt a béremelést a munkavállalók olyan üzenetként értékelik, hogy érdemes Magyarországon maradni és itthon karriert építeni.

Kiss Zsolt, az OEP főigazgató-helyettese elmondta, az alapbéremelés technikai részleteiről az OEP folyamatosan tájékoztatta az egészségügyi szolgáltatókat, és nekik szeptember 20-áig volt lehetőségük arra, hogy a mozgóbérhez tartozó támogatási igényt benyújtsák.

Ezt a határidőt minden szolgáltató betartotta, 235 intézménytől érkezett támogatási igény - tette hozzá. Így 16 802 szakorvos, 467 szakgyógyszerész, 79 118 szakdolgozó és 1376 felsőfokú végzettséggel nem rendelkező dolgozó részére, összesen 97 763 dolgozó után igényeltek bértámogatást.

A szakember elmondta, a szeptemberi havi béremelés, a mozgóbér-különbözet, valamint a kapcsolódó közterhek fedezete valamivel több mint 6 milliárd 322 millió forintot jelent. Ezt az összeget október 1-jével utalják az egészségügyi intézményeknek.

A főigazgató-helyettes kitért arra, hogy az elektronikus felület lehetőséget biztosít az egészségügyi intézményeknek a korrekcióra.

Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke kiemelte, az intézményeknek három napjuk van arra, hogy a munkavállalók átsorolását elvégezzék és azt megküldjék a kincstár részére. Korrekcióra itt is van lehetőség, azonban azt csak hóközi kifizetéseknél lehet megtenni.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×