Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.75
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

KSH: 2,6 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A bruttó hazai termék volumene 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedett, ami árnyalatnyival alacsonyabb az augusztus 12-én kiadott első becslésben jelentett 2,2, illetve 1,1 százaléknál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások, az ipar és a mezőgazdaság járult hozzá. Az ipar hozzáadott értéke 3,9, ezen belül a feldolgozóiparé 3,7 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához mérten.

A háztartások tényleges fogyasztása 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,1 százalékkal bővült.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 20 százalékkal visszaesett, ezt döntően az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződése okozta, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette inkább. A bruttó felhalmozás 2,8 százalékponttal lassította a GDP növekedési ütemét. A külkereskedelmi forgalom összességében 2,4 százalékponttal segítette a gazdasági teljesítmény bővülését.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×