Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Augusztus közepéig kapják meg új igazolványaikat az őstermelők

A közbeszerzés elhúzódása miatt egy-két hetet csúszhat az új őstermelői igazolványok elkészítése, így várhatóan augusztus közepéig kapják meg azokat a termelők - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Győrffy Balázs elmondta: az eredeti tervek szerint azok, akik március 31-ig kérvényezték az új igazolványt, július 31-ig kapták volna kézhez a kártyás, okos őstermelői igazolványukat. A csúszás miatt a jogszabályt módosítják, így a korábban kapott ideiglenes igazolványok szeptember 30-ig lesznek érvényesek.

A közbeszerezés eredményeképpen ugyanakkor a mintegy 190 ezer kártya elkészítésének összköltsége kevesebb mint a fele lesz a tervezettnek, nem éri el a 90 millió forintot - mondta a NAK elnöke.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×