Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
322.4
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

MNB: nőtt a fizetési mérleg többlete az első negyedévben

A fizetési mérleg többlete 984 millió euró volt az idei első negyedévben, több mint duplája az egy évvel korábbi 463 milliónak és jelentősen meghaladta a tavaly negyedik negyedévi 710 millió eurót is. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege, az ország úgynevezett nettó finanszírozási képessége 2014 első negyedévében kiigazítatlanul 1,554 milliárd euró volt, a szezonális hatások kiszűrésével pedig 1,861 milliárd eurót tett, ami a GDP 7,6 százalékával egyenlő - jelentette kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az MNB bejelentette, hogy az első negyedévre vonatkozó kedden közölt adatok első alkalommal az új nemzetközi szabványnak (Balance of Payments and International Investment Position Manual 6th - BPM6) megfelelő módszertani követelmények szerinti tartalommal jelent meg. Az új módszertannak megfelelő revíziót az MNB egyelőre csak a 2013-as évre végezte el.

Az áruk és szolgáltatások forgalmából eredő bevételi többlet 331 millióval, 1,989 milliárd euróra nőtt, a jövedelem soron jelentkező deficit 60 millió euróval, 775 millióra csökkent.

Az Európai Unióból érkezett tőkebeáramlás 552 millió euróval, az egy évvel korábbi 585 millióhoz hasonló összeggel járult hozzá a finanszírozási képesség javulásához.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×