Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
322.4
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Befektetőket keres a Népszava

Befektetőkhöz és az előfizetőkhöz fordul a Népszava, miután svájci tulajdonosa jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a lapot.

Láposi Elza, a kiadó ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón elmondta: csaknem tízezer új előfizetővel vagy havi 10-15 millió forintnyi támogatással lenne képes fennmaradni a lap, amely a kiadóval együtt mintegy hetven embert foglalkoztat. Ha ehhez nem jutnak hozzá, nagyjából két hónapig biztosított a működésük.

Azt mondta, hogy a baloldali pártok sem képesek támogatni őket, az MSZP is azt közölte velük, hogy miként tavaly, úgy idén sem tud hozzájárulni a működésükhöz.

Arról is beszámolt, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek közpénzek hűtlen kezelése miatt, mert szerintük sem az állami vállalatok, sem az állami pénzosztók nem a példányszámoknak megfelelően osztják el a támogatásokat a jobb- és baloldali lapok között. A közpénzeket a köz javára kell fordítani, nem ideológiai vagy pártalapon kell elkölteni - tette hozzá.

Láposi Elza arcpirítónak nevezte azt, ami az állami hirdetések piacán folyik. Tavaly januártól idén júniusig a 14 ezres példányszámú, 140 éves múltra visszatekintő Népszava listaáron 29 millió forintnyi, a 45 ezer példányban eladott Népszabadság 91 millió forintnyi állami támogatást kapott, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap pedig - amelyekből együttesen 45 ezret adnak el - összesen mintegy másfél milliárd forintot - közölte.

Az ügyvezető igazgató szerint "a rezsim tárháza" kifogyhatatlan a tekintetben, hogy miként lehet elnémítani médiumokat, csorbítani a véleményszabadságot. "A Népszavát úgy, hogy meghalasztanak bennünket" - fogalmazott.

Németh Péter főszerkesztő azt hangsúlyozta: nem a jobboldali lapoktól szeretnék elvenni a támogatást, csak kiegyensúlyozottságot kérnek a források elosztásában. Szerinte egy normális országban megengedhetetlen, hogy a baloldali lapoktól elfordul az állami hirdetői piac, és utalt egy pletykára, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök tiltja a támogatásukat.

A főszerkesztő olyan szolidaritást kért, amelyet nemrég az Origóval vagy a reklámadóval kapcsolatban már felmutatott a magyar sajtó.

A lap keddi számának címlapján is ezzel a kérdéssel foglalkozik, A Népszava felveszi a kesztyűt a Fidesz ellen címmel közölt cikket arról, hogy szerintük az Orbán-kormány mindent megtesz az ellenzéki média elhallgattatásáért.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×