Infostart.hu
eur:
366.01
usd:
321.75
bux:
150926.74
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

KSH: módszertani változások emelhetik a GDP-t

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előrejelzése szerint Magyarországon egy-két százalékkal emelheti a bruttó hazai termék (GDP) folyó áras értékét az, hogy az ESA2010 bevezetésével módszertani változások lesznek a nemzeti számlák elszámolásában.

A nemzeti számlák európai rendszerét (ESA) az Európai Parlament és a Tanács egy 2013-as rendelete szerint minden európai uniós tagállamnak be kell vezetnie.

Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője csütörtökön Budapesten sajtó háttérbeszélgetésen elmondta: visszamenőleg, 1995-től is változik a nominális GDP; a statisztikai hivatal 2014. szeptember 30-án publikálja először az új módszertan szerinti adatokat.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH háztartásiszektor-számlák és tőkeszámlák osztályának vezetője elmondta, hogy az egyik legnagyobb hatású változás a kutatás-fejlesztés (k+f) elszámolásában van, amelyet a jövőben állóeszköz-felhalmozásként kezelnek, nem pedig költségként.

Ez tagországonként eltérő mértékben, 0,5-4 százalékkal emelheti a folyó áras GDP értékét az első becslések szerint - fűzte hozzá a szakember.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot - mondta Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön, miután találkozott XIV. Leó pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával. Cikkünk frissül!

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×