Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.07
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

TeSzedd - a hétvégén is

A TeSzedd! hulladékgyűjtési akció résztvevőinek mintegy 40 százaléka szedte a szemetet pénteken az előzetes becslések szerint, a program szombaton és vasárnap is folytatódik.

Az idei háromnapos akcióra előzetesen csaknem 120 ezren regisztráltak. Az önkéntesek körülbelül 40 százaléka péntekre jelezte részvételét, mintegy 50 százaléka szombatra, a többiek pedig az előzetes jelzések szerint vasárnap szedik majd a szemetet - mondta Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szóvivője az MTI-nek pénteken.

A szóvivő hozzátette: az előző három év tapasztalatai szerint mindig jóval többen vettek részt az akcióban, mint ahányan előzetesen jelentkeztek, így az idén összesen legalább 180-200 ezer csatlakozóra számítanak.

Ebben az évben a három nap alatt országszerte mintegy 1500 településen, több mint 1800 találkozási ponton dolgoznak az önkéntes szemétgyűjtők. Az arányok hasonlóak a résztvevőkéhez, az előzetes jelzések szerint a helyszínek körülbelül 40 százalékán pénteken szedték össze a közterületen felhalmozódott hulladékot a résztvevők, a felét szombaton tisztítják meg, és vasárnap dolgoznak majd a legkevesebb helyen - mondta el Török Szabolcs.

A szóvivő szerint várhatóan szombaton szedik majd a legtöbben és a legtöbb helyszínen is a szemetet az akció során, amelyre az idén rekordszámú résztvevő jelentkezett.

A Teszedd! célja, hogy összefogja azokat, akik tenni szeretnének a tisztább környezetért, az eldobált, illetve az illegálisan lerakott hulladék eltüntetéséért.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×